Harmincezer évvel ezelőtt sem csak húst ettek az emberek, állítják a Siena Egyetem munkatársai, akik növényi keményítőszemcséket azonosítottak a kőkori emberek által használt eszközökön Olaszországban, Oroszországban és Csehországban.

Laura Longo és archeológus kollégái néhány évvel ezelőtt kezdték kutatásaikat az olaszországi Bilancino települése mellett, ahol homokkőből készített, 28 000 évesre becsült kőeszközöket vizsgáltak. Ezeket vélhetően mozsártörőnek használták az akkori emberek, és lisztet készítettek vele - erre utalnak azok a keményítőszemcsék, amelyeket a kőeszközök felszínén sikerült azonosítaniuk a kutatóknak.

A szemcsék Longo munkacsoportja szerint egy gyékény- (Typha) és egy szálkaperjefajhoz (Brachypodium) tartoznak. Cseh és orosz leletek esetében a gyékény mellett páfrányfajokból származó keményítőszemcséket is azonosítottak. A talált tárgyakat az archeológusok jellemzően megtisztítják, ám a kutatók most nagyon figyeltek arra, hogy véletlenül se mossák le a vizsgált eszközöket, hiszen akkor eltávolítják a tanulmányozni kívánt szemcséket - írja a Nature beszámolója.

A búzát és árpát termesztő neolitikus emberekkel ellentétben a paleolitikumi vadászó-gyűjtögetőkről eddig azt gondolták, hogy szinte kizárólag húst ettek. A PNAS című folyóiratban most megjelent tanulmány szerint azonban a kőkori ember étrendje is kiegyensúlyozott volt, és a növényekből származó tápanyagokat is a megfelelő mennyiségben tartalmazta. A szerzők szerint a nem háziasított növényekből származó liszt a termesztésbe vont gabonafélékkel csaknem megegyező energiamennyiséget képes szolgáltatni.

Ofer Bar-Yosef, a Harvard Egyetem archeológusa szerint a tanulmány elegendő bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a növényi lisztek készítése már a korai modern emberek megjelenése előtt is elterjedt volt. Bruce Hardy, az ohiói Kenyon College paleoantropológusa pedig arra számít, hogy a jövőben lisztkészítéssel kapcsolatos, 30 000 évesnél régebbi bizonyítékok is előkerülhetnek. "Sem a modern, sem a kőkori ember szervezete nem olyan, hogy kizárólag húst egyen. Ha csak húst viszünk be, és ezt a diétát nem egyensúlyozzuk ki például növényi tápanyagokkal, az fehérjemérgezéshez vezet" - mondta a Nature-nek Hardy.