Óriási borostyánkőlelet Indiában

Hatalmas borostyánkő lelőhelyet fedeztek fel Indiában. A megkövült gyantában található ízeltlábúak arról mesélnek, hogy a trópusi erdők jóval idősebbek, mint korábban gondolták.

A borostyánkövek legnagyobb vonzereje - legalábbis a paleontológusok számára -, hogy időnként az egykori élővilág lágytestű képviselőinek maradványait is megtalálhatjuk bennük. A legtöbb esetben csak a papírvékonyságú kültakaró fosszilizálódik, amely az állat hűlt helyét veszi körül. Ezzel szemben a nyugat-indiai Cambay területén újonnan felfedezett lelőhely maradványai kiváló állapotban vészelték át az utóbbi mintegy 50-52 millió évet (néhány szép példa a képeken). Ráadásul a kővé vált gyanta fosszíliatartalma kémiai oldással könnyen kiszabadítható.

A Proceedings of the National Academy of Sciences című lapban megjelent cikkben a Cambay borostyánkövet az ázsiai trópusi erdők legidősebb bizonyítékaként írják le. A borostyánkő kémiai szempontból a Dipterocarpaceae nevű keményfa családhoz kapcsolható, melynek tagjai a mai délkelet-ázsiai erdők 80%-át alkotják. Ennek a családnak a fosszilizálódott fáit is megtalálták a lelőhelyen, ami arra utal, hogy a család csaknem kétszer olyan idős, mint az eddigi leletek alapján feltételezték. Valószínűleg akkor alakult ki, amikor még a Gondwana szuperkontinens részei kapcsolatban álltak egymással.

A kutatók mintegy hétszáz borostyánkő-példány alapján közel száz különböző ízeltlábú fajt különítettek el, amelyek 14 rend 55 családját képviselik. Ezek között vannak különböző társas rovarok (például méhek, termeszek, hangyák), vagyis ezek a csoportok a kora-eocén során vagy közvetlenül azt megelőzően terjedtek el a Földön. Emellett többek között pókok, atkák és legyek estek csapdába. A kora-eocén ízeltlábúak azonban nem olyan egyedülálló faunát jeleznek, mint azt egy elszigetelt kontinens élővilágától várnánk. Ehelyett közeli rokonságot mutatnak más kontinensekről származó fosszíliákkal. Ráadásul nem Afrikával vagy Madagaszkárral (amelyekkel együtt voltak Gondwana részei), hanem Észak-Európával, Ázsiával, Ausztráliával és Amerikával.

Azt tudjuk, hogy India elszigetelődött a földtörténet e szakaszában, de hogy pontosan mikor és mennyi ideig, az továbbra is kérdéses. A korábbi adatok szerint India mintegy 160 millió évvel ezelőtt "törött le" Kelet-Afrikáról és úszott észak felé, míg össze nem ütközött Ázsiával 50 millió évvel ezelőtt, felgyűrve a Himalája hegyláncait. A most előkerült bizonyítékok azonban arra utalnak, hogy mégis csak volt valamilyen kapcsolata a többi szárazfölddel. A borostyánkövekben rejlő maradványok ugyanis nagyon pontos pillanatfelvételt nyújtanak arról az élővilágról, amely közvetlenül India és Ázsia összeütközése előtt uralta a szubkontinens területét. Valószínűleg egy olyan vulkáni szigetlánc állhat a kérdés megválaszolásának a hátterében, mint amilyen napjainkban Japán vagy Indonézia területén ismert. Kis szerencsével - szigetről szigetre vándorolva - igen messzire eljuthatott egy-egy szárazföldi élőlénycsoport.

Az új indiai borostyánkövek szolgáltatják a legidősebb ismert ázsiai trópusi széleslevelű esőerdő bizonyítékait. A széleslevelű fák maradványai a harmadidőszakig ritkák a borostyánkövekben. Ekkorra már a virágos növények vették át az uralmat a fenyőféléktől, és kialakult egy olyan ökoszisztéma, amely a mai napig megfigyelhető az Egyenlítő körüli térségben. A most felfedezett indiai és a 10 millió évvel idősebb kolumbiai borostyánkövek azt jelzik, hogy a trópusi erdők jóval idősebbek, mint korábban gondolták.

Az éghajlat szintén szerepet játszhatott Cambay borostyánkő faunájának kialakulásában. A kora-eocénben ugyanis nagyon meleg volt az egész Földön, a trópusok szinte a sarkvidékig terjedtek, és ez alapvetően befolyásolta az ízeltlábúak elterjedési lehetőségeit is. A globális meleg hatására a trópusi csoportok könnyűszerrel elterjedhettek az egész bolygón.

Forrás: PNAS