Kétszázmillió éves ép dínókoponya került elő Kínában

Vágólapra másolva!
Fontos láncszemet jelent a Sauropodák korai evolúciójának megértéséhez egy Dél-Kínában talált 200 millió éves dinoszaurusz, melynek sértetlen koponyája is előkerült. A Sauropodák Földünk legnagyobb szárazföldi állatai voltak.
Vágólapra másolva!

Egy csaknem teljes korai Sauropoda csontvázra bukkantak paleontológusok a dél-kínai Yunnan tartományban. A Yizhousaurus sunae névre keresztelt faj Lufeng környékén került elő, ahol mintegy 200 millió évvel ezelőtt éltek a képviselői az egykori folyók árterei mentén. A jó megtartású lelet segít megérteni, hogyan alakultak ki a jól ismert, négy lábon cammogó, hosszú nyakú Sauropodák.

A Yizhousaurus csupán 9 méter hosszú volt a 36 méter hosszú és 100 tonnát nyomó későbbi leszármazottakkal szemben. Ennek ellenére azonban már mutatja a Sauropoda csoport minden fontos bélyegét, például négy lábon állt, hosszú nyaka és erőteljes csontváza volt. Ráadásul a koponya is sértetlenül került elő, ami nagyon ritka, mert a hatalmas végtagcsontokkal szemben a koponya nagyon vékony és könnyű felépítésű, ráadásul kicsi is. A koponya jellegei pedig alapvetően szükségesek ahhoz, hogy a paleontológusok pontosan meghatározzák az állat helyét a Sauropodák evolúciós vonalán belül.

A Yizhousaurusnak széles, magas és domború koponyája volt. Hossza nem haladta meg a 30 centimétert, szemei pedig oldalt helyezkedtek el. Felülnézetben az állkapcsa szokatlanul széles és U-alakú volt, amihez hasonló a később megjelent Camarasaurusnál is megfigyelhető. Számos recés és kanál alakú fog helyezkedett el mind az alsó, mind a felső állkapcsában, melyekkel könnyedén nyírták el a növényeket táplálkozás közben. Az erős fogak és a felemelt nyak lehetővé tette az állat számára, hogy könnyedén lecsipkedje a kisebb ágakat a fák tetejéről, hogy aztán alaposan megrágja a táplálékot. A kutatók feltételezése szerint lenyelés után a növényi anyagok még tovább őrlődtek a gyomorban. Minden jel arra mutat, hogy a Yizhousaurus nagyon jól alkalmazkodott a növényevő életmódhoz.

Forrás: Bill Mueller
A Yizhousaurus néhány jellegzetes csontja (koponya, csípő és végtagcsontok)

A jellegzetes és eltéveszthetetlen fizikai jellemzők mellett említésre méltó, hogy fél évszázaddal ezelőtt ugyanezen a lelőhelyen fedezték fel a Lufengosaurus néhány látványos példányát, amelyek szintén a Prosauropodák közé tartoztak. A paleontológusok többsége egyetért abban, hogy a Sauropodák a Prosauropodákból alakultak ki, annak ellenére, hogy az átmenet eddig csak bizonytalanul volt követhető az ősmaradvány anyagban. Ezért különösen fontos az újonnan felfedezett dinoszaurusz, mert segít áthidalni az eddigi ismerethiányokat.