Szex az Antarktisztól a Marsig: miért küldjünk nőt az űrbe?

2010.11.26. 14:46

A nők jelenléte csökkenti az összezördülések számát ott, ahol kutatók vagy űrhajósok hosszabb időre vannak összezárva. Kiszámíthatatlan azonban, mikor lép fel olyan vonzalom a legénység férfi- és nőtagjai között, ami komolyan befolyásolhatja a küldetés sikerét. Volt már verekedés földi szimuláció során, egy antarktiszi kutatóbázison pedig hatan estek teherbe.

Férfi és női űrhajósok között a szakmain kívül másfajta kapcsolat is létrejöhet. Az eddigi példák alapján emiatt konfliktushelyzetek várhatók az űrhajósok körében, ha egyszer majd a távoli Mars felé indulnak, vagy hosszabb időt töltenek el egy űrállomáson vagy holdbázison. Az űrhajósok közötti nemi vonzalom jellemzőit és esetleges következményeit tekintjük át a Journal of Cosmology című folyóirat tematikus számában közölt cikkek alapján.

Egy szélsőséges példa

A szakértők egyetértenek abban, hogy a nők is képesek elvégezni egy hosszú expedíción az adott feladatokat. Sőt, egy kisebb csoportban egyetlen hölgytag is jelentősen csökkenti az összezördüléseket, konstruktívabbá és hatékonyabbá teszi a munkát. Ám kiszámíthatatlan, mikor lép fel vonzalom férfi és női űrhajósok között, ami viszont komolyan befolyásolhatja a küldetés sikerét.

Az űrhajósok közötti párkapcsolatok szempontjából egy szélsőséges példa volt Lisa Nowak és William Oefelein esete. Lisa Nowak féltékenységből megtámadta egyik asztronauta kollegináját, és az ügy a bíróságon végződött - bár a kocsijában talált fegyver alapján rosszabb végkifejlet is elképzelhető lett volna.

"Türtőztetnem kell majd magam, ha meglátlak. Ösztönből tépném le a ruháidat, a földre döntenélek, és pokolian megdolgoználak. Alig várom, hogy kettesben legyünk" - olvashatta tavaly decemberben Oefelein, a Discovery űrrepülőgép kapitánya e-mailjei között, miközben közel 30 ezer kilométer per órás sebességgel keringett a Föld körül. A feladó az amerikai légierő 30 éves tisztje, Colleen Shipman volt, akivel nem sokkal a felszállás előtt kezdett viszonyt.

Csakhogy a levelet nem csak ő olvasta az űrben. Később űrhajóstársa és másik szeretője, Lisa Nowak is átfutotta. Valójában ez a levél vezetett oda, hogy Nowak több mint ezer kilométert autózzon - az időveszteség csökkentése érdekében pelenkában -, csak azért, hogy bosszút álljon a férfi új barátnőjén. A bíróságon ért véget az ügy, ahol Lisa Nowakot bűnösnek találták, és két lépésben, összesen 25 ezer dolláros óvadék fejében szabadlábra helyezték - büntetést így nem kellett letöltenie.

Verekedés a Mir földi modelljében

A hosszabb űrbeli küldetések során várható csoportos viselkedés földi viszonyok között is elemezhető, például az Antarktiszon lévő kutatóbázisokon, ahol a szakemberek hónapokon keresztül vannak összezárva. Az itt készült, a kutatócsoportok viselkedését vizsgáló elemzések során kiderült, hogy a szakemberek között gyakran támad vonzalom, a hölgyek részéről elsősorban a magasabb beosztású kutatók felé - de a publikált elemzések a személyiségi jogok tiszteletben tartása miatt nem teljes körűek.

Érdekes példa a Mir űrállomás földi modelljében a csoportos viselkedés vizsgálatára végzett szimuláció egyik eseménye, amikor a kanadai Judith Lapierre miatt két férfi űrhajós összeverekedett. A 110 napos szimulációs kísérlet a rövid pofozkodás után is folytatódott, de a hölgy ajtajára zár került, és a csoport többi résztvevője a biztonság kedvéért elrejtette a késeket. Ez, és néhány további példa szemlélteti, hogy a magas szaktudású, a feszültségeket és megterhelő munkát jól tűrő, fegyelmezett űrhajósok esetében is felléphetnek nemek közötti konfliktusok és az ezzel kapcsolatos viták.

Forrás: AFP

Az USA-ban Utah államban található MDRS Mars-szimulációs bázison is előfordult már a helyszínen kialakuló, futó románc egy legénységen belül. A pár ezt viszonylag diszkréten kezelte, azonban a többieket mégis kínosan érintette és zavarta őket. Mindez egy Mars-expedíció során nemcsak a munka rovására mehet, de konfliktusokat is szülhet. A NASA-nak egyelőre nincs elfogadott direktívája az űrhajósoknak a küldetések alatti szexuális viselkedésével, az esetleges problémák megelőzésével kapcsolatban.

Hat terhesség az Antarktiszon

Az Ausztrália által fenntartott antarktiszi kutatóbázison rendszeresen tartózkodik legénység, és az esetleg kialakuló intim kapcsolatokat megpróbálják megfelelően kezelni a résztvevők. Egyértelmű, hogy egy terhesség mind az anya, mind a magzat, mind pedig a kutatási program számára veszélyes lehet ezen a távoli helyszínen - 1989 és 2006 között mégis hatan estek teherbe a kutatóbázison. Hogy mi történne egy ilyen esetben az űrben, egyelőre nem lehet tudni. A súlytalanságban történő fogantatás lehetőségéről és az embrió fejlődéséről egyébként is alig vannak ismeretek.



Az oroszok nem akarnak nőket

A Mars500 kísérlet az eddigi leghosszabb próba lesz az emberes marsutazás részleges szimulálására. Az elnevezés a küldetés tervezett időtartamából adódik: a mai technikai lehetőségek alapján közel 250 napig tartana az út a vörös bolygóig, ezt követően 30 napot töltenének a felszínen az asztronauták, majd 240 nap lenne a visszaút. Mindez összesen 520 nap, amelyből az egyszerűség kedvéért 500 lett a program nevében.

Az idén június 4-én indult moszkvai kísérlet célja, hogy egy emberes Mars-expedíció teljes hosszát teszteljék. A kiválasztott legénység tagjai Kamolov Szuhrob (orosz, 32 éves), Romain Charles (francia, 31), Diego Urbina (olasz-kolumbiai, 27), Wang Yue (kínai, 26), Szityjev Alekszej (orosz, 38), Szmolejevszkij Alexandr (orosz, 33), Mihajul Szinyenyikov (tartalék, orosz, 37). A szimuláció kezdésekor az érdeklődők részéről felmerült a kérdés, miért nincsen hölgy tagja a legénységnek. A kísérletet végrehajtó orosz intézet erre azt a választ adta, hogy bár a jelentkezők között hölgyek is voltak, a válogatás során a követelmények teljesítésében a férfiak mutatkoztak a legjobbnak. Ugyanakkor olyan véleményt is hallani lehet, amely szerint a munka jelenlegi fázisában a kísérlet végrehajtói nem akarják, hogy esetleg szexuális alapú, illetve ahhoz kapcsolódó érzelmi indíttatású feszültség jelenjen meg a kísérlet során - noha ez nem hivatalos vélemény.

Forrás: ESA
A Mars 500 szimuláció legénysége (ESA)

Néhány külföldi szakértő hangot is adott neheztelésének, miszerint a kísérlet amellett, hogy diszkriminatív, nem eléggé reális. Az eltérő nemű űrhajósok között fellépő interakció természetes része az emberi viselkedésnek - ennek mellőzése pedig csökkenti a kísérlet eredményét, használhatóságát. Továbbá a csak férfiakból álló közösségekben speciális pszichológiai problémák is kialakulhatnak, mint azt egyes katonai csapatok, börtönök, valamint fiúiskolák tapasztalatai mutatják.

KAPCSOLÓDÓ CIKK