Rövidesen landol a moszkvai Mars-űrhajó

Vágólapra másolva!
Marsra-szállásra készülődik az 520 naposra tervezett szimulációs expedíció hatfős legénysége, amely már 233 napja él bezárva az ablaktalan űrkabinban.
Vágólapra másolva!

A három orosz, egy kínai, egy olasz és egy francia férfi összesen 520 napot tölt el összezárva a moszkvai biológiai és orvosi intézet kísérleti szimulátorában - ennyi ideig tarthat egy jövőbeli utazás a Marsra és vissza.

A szimuláció szerint a legénység február 12-én érkezik a vörös bolygóhoz, ahol a leszállóegység tagjainak két napjuk lesz arra, hogy elvégezzék az előírt kutatási feladatokat. Az űrhajó Földhöz képesti szimulált távolodását a rádiójelek mindkét irányú késleltetésével érzékeltetik, így a kísérlet résztvevői egyre lassabban és nehézkesebben tarthatják a kapcsolatot a külvilággal.

"A bezártság ellenére még egyikük sem akart kiszállni, jóllehet ezt bármikor megtehetnék" - mondta a szimulációt vezető Borisz Morukov korábbi kozmonauta, hozzátéve, hogy "a fiúk még mindig motiváltak, de természetes módon egy kis fáradtság már látszik rajtuk".

A legénységnek a szimulált Mars-utazás ideje alatt összesen száz kísérletet kell elvégeznie. Napjaik karbantartási munkákkal és testedzéssel telnek. Konzerv élelmiszereket esznek, és hetente egyszer fürödhetnek.

"A kísérlet legnehezebb szakasza kétségtelenül a visszaút lesz a monotonitás miatt, ráadásul az a tudat, hogy végéhez közeledik az expedíció, a kimerültség erősödésével negatív következményekkel is járhat" - mondta Morukov.

A kísérletet 2008-ban egy 14 napos, 2009-ben pedig egy 105 napos hasonló program előzte meg. A jelenlegi csapattal azt vizsgálják, hogyan viselhető el ennyi ideig a teljes elszigeteltség és összezártság. A következő szimulációban a tényleges Mars-expedícióra tervezett berendezések mintapéldányait, a harmadikban pedig a valóságos űrhajót tesztelik.