Miért és hogyan alakul ki a viszonylag ritka természeti jelenség, a lila köd? Képek és magyarázat Veszprémből.

A bíbor ködről sokan Jimi Hendrix híres dalára (Purple Haze) asszociálunk, ám jelen esetben egy természeti jelenségről van szó, amit le lehetett fényképezni.

Közel egy évvel ezelőtt, 2010. február 26-án kora reggel, kicsivel napkelte előtt Veszprémet sűrű, de viszonylag sekély köd borította el. A szokványos szürkeség néhány perc alatt fokozatosan lilás, majd bíborszínű árnyalatot öltött. Mintegy 10-15 percen át maradt ilyen a levegő, azután elhalványodott, és ismét a jól megszokott szürkék uralkodtak tovább.

Forrás: [origo]
A bal felső sarokban lévő kis képen egy átlagos, párás hajnal látható (fotók: Landy-Gyebnár Mónika)

Ha az ember kíváncsi, az interneten elérhető időjárási webkamerákon ellenőrizhető, hogy vajon a környezetünkben is volt-e hasonló látvány, és esetleg azt is megtudhatjuk, mitől vált lilává a köd. A 2010. február 26-i reggelen az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki és balatongyöröki webkameráin lehetett meglátni a magyarázatot. A kameraképek ugyanis a hajnali felhők élénk rózsás színeit rögzítették, amelyek Veszprémben a fotó készítésekor közvetlenül nem látszottak, de színeiket a köd közvetítette.

Forrás: [origo]

Évente csak két-három alkalommal alakulhatnak úgy az időjárási körülmények, hogy ilyen árnyalatú ködöt figyelhessünk meg. A legfontosabb ehhez az, hogy a páratömeg ne legyen nagyon vastag rétegű, és eközben a köd feletti több-kevesebb felhőt a napkelte vagy a napnyugta megszínezhesse. A fenti fotókon látható jelenségért a napkeltekor az égre úszó középmagas felhőzet felelős. Köd híján a gyönyörű vöröslő hajnali felhők látványa fogadta volna a megfigyelőt, az alulról bevilágító napfénnyel.

Földünk gömbölyű, a napfény viszont egyenes vonalban terjed. Így amikor a Nap alacsonyan áll, a fénye hosszabb utat tesz meg a légkör alsó rétegén át, mint amikor a fejünk felett süt. A felszín közelében sűrűbb is a légkör, és a mikroszkopikus szennyezőanyagok, aeroszol-részecskék ezen alsó rétegben lebegnek. E részecskék néhány speciális esettől eltekintve a látható fény hullámhossz-tartományánál (vagyis körülbelül 400-750 nanométernél) kisebbek. Ebben a tartományban az úgynevezett méretérzékeny Rayleigh-szórás fejti ki hatását, így a kékek és zöldek sokkal inkább kiszóródnak a Nap hozzánk jutó fényéből, ezzel a vöröses és sárgás árnyalatok maradnak - szerencsés esetben a felettünk lévő felhőket is megfestve. Még szerencsésebb esetben a felszínt takaró páraréteg is részt vesz a színjátékban, bíbor ködbe borítva a tájat.

Az, hogy mennyire élénken rózsás, bíborszínű a köd árnyalata, attól függ, hogy a felette lévő felhőzet mennyire ölt élénk színeket, és hogy mennyire vastag maga a köd. A túl vastag ködtakaró jobban tompítja a színeket, hiszen itt már a Mie-féle szórás lép fel, mivel a köd páraszemcséi jóval nagyobb méretűek (kb. 10-15 mikrométer) a látható fény hullámhosszánál. Felhőtlen égbolt esetén, vékony ködrétegen keresztül a napkelte, napnyugta színe tompa sárgás lesz.

Legutóbb 2010. december 31-én reggel láthattunk ilyen jelenséget az ország jelentős részéről. Érdemes a ködös alkonyok, hajnalok idején is felnézni az égre, hátha mi is tanúi lehetünk e szép és érdekes jelenségnek!

Forrás: [origo]
Legutóbb 2010. december 31-én reggel láthattunk ilyen jelenséget az ország jelentős részéről

Landy-Gyebnár Mónika

Ajánlat: