Baleset miatt megszakította útját a földkerülő magyar pár

Vágólapra másolva!
A természetvédelem fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet az a két magyar fiatal, akik 2010 szeptemberében indultak Föld körüli útra hajójukkal, s akik most megszakítani kényszerültek utazásukat egy tengeri baleset miatt.
Vágólapra másolva!

A Rakonczay Viktória és Rakonczay Gábor vezette Panda hajó 2011. január 3-án szenvedett komoly balesetet, amikor Tristan de Cunha szigetéről Fokváros felé tartva egy 16 méteres törőhullámtól a hajó hosszában átfordult. A legsúlyosabb következményként kilazult és instabillá vált az árboc, így az is kérdésessé vált, hogy a következő állomást sikerül-e épségben elérniük. Rakonczayék tapasztalatuknak köszönhetően további sérülések és baleset nélkül érkeztek meg Fokvárosba, ahol szakértők segítségével azonnal megkezdődött a hajó állapotának felmérése.

Az alapos átvizsgálás kiderítette, hogy a hajóban keletkezett károk még annál is súlyosabbak, mint azt gondolták: a WWF Panda hajó alkalmatlanná vált a további biztonságos hajózásra. Kiderült, hogy a munkálatok olyan anyagi forrást kívánnának, mely nem áll rendelkezésükre. Emellett világossá vált, hogy a hajót még javítással sem lehetne olyan biztonságos állapotba hozni, hogy egy a mostaninál is komolyabb baleset kockázata nélkül folytathassák az út hátralévő, még több kihívást jelentő és az eddiginél veszélyesebb szakaszát.

Forrás: www.atlantix.eu
Rakonczayék még indulás előtt

Viktória és Gábor a szeptemberi indulás óta 13 000 kilométert tett meg, ebből 2000-et a már megrongálódott hajóval küzdöttek le. A Föld megkerülésén túl céljuk a természet szeretetének és védelmének hirdetése volt, hajójuk ezért is kapta nevét a WWF Magyarországtól. Ebből a szempontból az eddig megtett távot sem érzik hiábavalónak: útjuk során számos helyen találkoztak hozzájuk hasonlóan gondolkodó emberekkel, illetve maguk is felhívták a figyelmet a természeti értékek megőrzésének jelentőségére, amerre csak jártak.

A károk ellenére a történtek nem riasztották el őket a vállalt cél elérésétől. Az utat bizonytalan időre felfüggesztik, és a jövőben egy másik, erősebb hajóval szeretnék befejezni.