Olyan magas volt, mint a Gellért-hegy fele, és két embert szállító űrhajót, valamint egy apró holdkompot juttatott volna a Holdra az N-1 jelzésű orosz hordozórakéta. Az újonnan napvilágra került információk szerint az oroszok főleg a rossz stratégia miatt maradtak le az USA mögött a Hold felé vezető versenyfutásban.

Először a Marsra akartak eljutni vele, de később a holdraszállással is beérték volna az N-1 jelű hordozórakéta esetében, amelyet a volt Szovjetunóban készítettek. Az 1960-as hidegháborús években hatalmas fejlődésen ment keresztül az űrtevékenység és az űreszközök felbocsátásához szükséges technológia. A két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok a Hold emberes elérésében egyaránt meg akarta megszerezni az első helyet. Végül az USA nyerte meg a versenyt, de az oroszok is sok fejlesztést végeztek a cél érdekében.

Az oroszok tevékenységével kapcsolatban csak kisebb részletek nyilvánosak, ezekből pedig nehéz összeállítani a teljes képet. Nemrég például beszámoltunk az orosz holdkomp néhány technikai részletéről, fotókkal is bemutatva a korábban titkos űreszközt, amellyel az első embert tervezték a Holdra szállítani. Most a rendszer felbocsátásához szükséges hatalmas, N-1 jelű hordozórakétáról közöltek újabb részleteket.

Charles Vick (GlobalSecurity.org) politikai elemző közölt nemrég cikkeket az egykori orosz fejlesztésről és kísérletezésről. Ezekben több olyan forrást is felhasznált, amelyeket korábban mások nem dolgoztak fel. Vizsgálatai során a korabeli, ma már elérhető orosz és amerikai műholdfelvételeket is elemezte az N-1 rakéta indítóállásáról és a közelében zajlott szerelési műveletekről. Sikerült továbbá hozzáférnie azokhoz az amerikai titkosszolgálati jelentésekhez, amelyekben az orosz rakétabázis közelében elhelyezett titkos szeizmikus jeladók adatait dolgozták fel. Ezek a berendezések a rakétaindítások során keletkezett robajt és rázkódást rögzítették - emellett a visszaszámlálás rádiójeleit is több alkalommal elcsípték az amerikai kémek.

Forrás: Roszkozmosz
Az N-1 hordozórakéta első fokozatának hajtóművei (balra), és egyik példánya a startpadon (jobbra) (Roszkozmosz)

A nagy orosz rakéta

A szovjet űrrepülés híres szakembere, Szergej Koroljov tervezte meg az N-1 rakéta eredeti, a később megépültnél is nagyobb változatát. Utóbbi segítségével eredetileg az emberes marsutazást tervezték végrehajtani. Amikor az 1960-as évek elején az USA meghirdette az emberes holdraszállás programját, a volt Szovjetunióban is elkezdték az óriásrakéta tervezését, de csak négy évvel később, 1964-ben lett hivatalos utasítás, hogy az űreszközt a Hold emberes elérésére kell optimalizáni. Ennek nyomán született meg az N-1 rakéta ma ismert változata.

Forrás: Roszkozmosz

Az N-1 105 méter magas, 2,7 ezer tonnás, ötfokozatú hordozórakéta volt, amely 75 tonna hasznos terhet lett volna képes alacsony Föld körüli pályára állítani. Szokatlanul sok, közepes tolóerejű rakétahajtómű emelte felfelé a rendszert, amelyek szabályozása nem volt egyszerű - az első fokozatban mintegy 30 fúvóka üzemelt egyszerre.

Összehasonlításként (lásd a jobb oldali ábrán) ugyanezek az adatok az amerikai Saturn-V rakétánál: 110 méter, 3 ezer tonna, három fokozat és 45 tonnányi hasznos teher volt. A meghajtást itt az első fokozatnál öt igen nagy tolóerejű rakétahajtómű biztosította. Az N-1 segítéségével maximálisan 13 napos utat terveztek az oroszok, amelynek keretében két ember indult volna a Holdhoz, és közülük csak az egyik szállt volna le a felszínére az amerikainál sokkal kisebb holdkompban.

Kudarcok sorozata

1969 és 1972 között négy alkalommal is elindult a nagy hordozórakéta a volt Szovjetunióban - azonban mind a négy felrobbanrt a start során, egyik alkalommal az egész indítóhelyet megsemmisítve. Az ötödik startot 1974 végére tervezték a mérnökök, de az már nem valósult meg - az amerikaiak 1969. július 20-án leszálltak a Holdra, az orosz politikai és gazdasági gépezet azonban hatalmas lendülete révén csak később lassított, és az 1970-es évek közepén állította le a programot.

Az N-1 rakéta kudarcának fő okaként az amerikai elemző az alacsony költségvetést és a nem megfelelő szakmai irányítást hozza fel, valamint azt, hogy a program több év késéssel indult csak az amerikai Saturn-V hordozórakéta fejlesztéséhez képest. Utóbbi egyik oka, hogy Koroljov és egy másik befolyásos orosz rakétakonstruktőr, Cselomej között vita és rivalizáslás lépett fel. Koroljov 1966-ban meghalt, utóda nem volt olyan erőskezű irányító, ezért a program további csúszást szenvedett.

Érdekes, hogy amíg az amerikaiak az utolsó hónapokig aggódtak első helyükért, erre alapos okuk akkor már sem volt. Az USA félelmét főleg az oroszok elsőként felbocsátott Szputnyik-1 műholdja, később a Holdat először elérő Luna-9 robotszonda, majd Gagarin ugyancsak első emberes űrrepülése táplálta. Emellett az orosz Zond-7 jelű, embereket nem szállító űrhajó 1968-ban megkerülte a Holdat, és egy előre felvett, emberi hangokat is tartalmazó rádióadást sugárzott a földi irányítóknak - amely úgy hallatszott, mintha oroszok lennének a Holdat megkerülő űrhajóban. Az USA döntéshozói komolyan aggódtak, hogy a Holdat is előttük érik el az szovjetek, ezért mindent megtettek az Apollo-program felgyorsítása érdekében. Az új elemzés alapján azonban érdekes módon az oroszoknál nem volt olyan határozott terv kísérőnk emberes meghódítására, mint amit az USA-ban John F. Kennedy elnök meghirdetett. Több elemző szerint is az amerikaiaknak tisztában kellet volna lenniük azzal, hogy az oroszok a látszat ellenére komoly lemaradásban voltak.