Magyar fotós is elkapta a brockeni kísértetet

2011.03.10. 2:49

A Kanári-szigetek két dologról ismert: remek klímájuk okán a nyaralni vágyók kedvencei, másrészt hegytetőinek legendásan tiszta égboltja miatt a csillagászok is örömmel töltik itt a munkaidejüket. Több nagy teleszkópot is építettek a vulkáni csúcsokon, az ismertebb a tenerifei Teide hegyén álló komplexum, a másik pedig a La Palma-i Taburiente kalderájának legmagasabb részén épült obszervatóriumcsoport.

Sipőcz Brigitta 2010 karácsonyán a La Palma-i obszervatórium Isaac Newton teleszkópjánál járt, és kiváló megfigyelőként észrevette, hogy a csúcs alatt elnyúló felhőréteg tetején, a teleszkóp kupolájának árnyéka körül egy színes gyűrűkből álló optikai tünemény, az úgynevezett glória jelensége mutatkozott meg. Fotója a Nap Optikai Képe (OPOD) lett 2011. február 7-én, tovább öregbítve a magyar fotósok hírnevét.

Forrás: Sipőcz Brigitta
A kép nagyméretű változatának letöltése. Nézze meg a helyet a Google világtérképén!

A fényképen is megörökített glória leginkább csak magasból látszik, így hegytetőkről, repülőgépekről figyelhetjük meg (aki gyakran repül, igen jó eséllyel látott már hasonlót), de speciális esetben síkvidéken is előfordulhat. A jelenséghez két összetevő szükséges: páratömeg vagy felhő, illetve napfény, ami mindig a megfigyelő mögül kell hogy érkezzen. Abban az esetben, ha a pára- vagy felhőréteg közel van a megfigyelőhöz, a glória középpontjában a megfigyelő árnyéka is látszik. Ha távolabb vagyunk a felhőtől, akkor csak a színes gyűrűk jelennek meg - a gyűrűk középpontja akkor is a megfigyelő árnyéka volna, ám a nagy távolság miatt az árnyék annyira elmosódik, hogy már láthatatlan. Az árnyékok elmosódását bárki otthon is ellenőrizheti: ha besüt a szobába a nap, vagy egy lámpával világítunk, a fény útjába nyúlva árnyékunk akkor a legkontrasztosabb, ha közel állunk a falhoz, ahova vetül, és távolodva tőle egyre elmosottabb lesz, felismerhetetlenné válik pl. a kezünk alakja. Az árnyékot adó tárgy és a felület közt az egyre több szórt fény az, ami elmossa az árnyék kontúrját, ha távolodunk.

Amikor egy repülőgép a felhőréteg felett halad, a felhőzet tetején is színes gyűrűk jelenhetnek meg, ezek együtt haladnak a géppel. Szerencsés esetben a gyűrűk középpontjában meglátjuk a gépet is, sőt ha az orr közelében ülve nézzük, akkor a gép orrának árnyéka van a középpontban, ha a farok közeléből, akkor pedig annak az árnya. Amikor egy hegycsúcsról nézünk lefelé a hátunk mögött a ragyogó nappal, az alant húzódó ködréteg tetején szintén megjelennek a glória színes gyűrűi. Ha a ködréteg közel van, akkor a saját árnyékunk is a közepébe vetül, egészen kísérteties látványt hoz létre, amely nevében is hordozza ezt a tulajdonságot: az elnyúlt árnyékunkat brockeni kísértetnek hívják. Első tudományos leírása a német Harz-hegység Brocken nevű csúcsán történt megfigyelésből született a 18. század végén. 2009-ben a hazai bulvársajtóban is körbejárt egy, a Pilisben készült fotó, amelyen szintén glória, s annak közepében a fotós árnyéka látható, persze "megmagyarázhatatlan" jelenségként írtak róla. Itthon magas, éles hegygerincek, csúcsok híján valóban nem gyakori a jelenség, így kevesen ismerhetik.

Hogyan is alakul ki a glória? A felhőt, ködöt átlag 10-20 mikron méretű páraszemcsék alkotják, a beérkező fény ezen mikroszkopikus cseppecskéken elhajlik, a belsejükbe érkező pedig megtörik, visszatükröződik és interferálódik. E hatások együttesen hozzák létre a színes gyűrűket. A gyűrűk szélessége a páratömeg szemcseméretétől függ, minél kisebb a szemcse, annál szélesebb a gyűrű. A színek élénkségét az határozza meg, hogy a páraszemcsék mérete mennyire egyenletes a felhőben, sok egyforma méretű szemcse esetén kontrasztos, élénk gyűrűket kapunk, ha egyenetlen eloszlásúak a szemcseméretek, akkor elmosott lesz a glória. A glória középpontja a nap ellenpontja, az ún. antiszoláris pont, amelyet a megfigyelő árnyéka jelöl: ha a nap magasan áll, természetesen ez a horizont alá fog esni.

Jelenleg csak közelítő matematikai modell létezik a glória leírására, amely a Maxwell-egyenletekből, a Lorenz-Mie-elméletből, valamint a Debye-sorozatból áll össze (erről angolul bővebben itt olvashatunk).

A hazai ritkaságuk ellenére is megfigyelhetjük, ugyanis mesterségesen is létrehozhatunk glóriát még síkvidéken is, így nem kell lemondani a személyes tapasztalatról! Ehhez éjszakai ködre és egy erős fényforrásra van szükségünk - ami lehet egy hordozható reflektor, de egyszerűbb egy autó fényszórója. Vállalkozó kedvű megfigyelőknek olyan estén érdemes keresni a jelenséget, amikor a köd éppen kialakulóban van, ekkor a szemcseméretek benne még kellően aprók (ahogy a köd öregedik, a szemcsék összeállnak s alkalmatlanná válnak a jelenség létrehozására). Ilyenkor egy biztonságos, forgalom által nem érintett helyen álljunk le az autóval, kapcsoljuk be a fényszórókat és világítsunk a ködbe. Sétáljunk pár méterrel az autó elé, a glóriát akkor látjuk meg, ha a fényszóró a hátunk mögül világít. Mivel a kocsinak két fényszórója van, ez kissé elmossa a képet, de az egyik fényszórót pl. a kabátunkkal letakarhatjuk, még tökéletesebbé téve a látványt. A glória közepén az árnyékunk is megjelenik, természetesen, valamint láthatunk egy, a középponttól távolabbi, szivárványhoz hasonló, de színtelen, elmosott ívet, az úgynevezett ködívet is (fotó a fényszóróval létrehozott glóriáról).

Igazán szép színeket azonban csak napfénynél láthatunk, ezért hegymászók, repülőgépen utazók - és persze hegycsúcsok obszervatóriumaiban dolgozó csillagászok - számára jelent igazi lehetőséget a glória megfigyelése.

Landy-Gyebnár Mónika

Ajánlat: