Megtalálták a becsapódás nyomait a Tempel-1 üstökösön

üstökös, EPOXI, NASA, Hartley-2
Vágólapra másolva!
A Stardust-NEXT-űrszonda 181 kilométerre haladt el a Tempel-1 magja mellett hétfőről keddre virradó éjszaka. A műszerek a terveknek megfelelően üzemeltek, az első képeken egyértelműen azonosíthatók azok a felszínformák, amelyeket néhány éve a Deep Impact örökített meg.
Vágólapra másolva!

Szerda, hazai idő szerint 8.12

A legújabb hírek szerint a becsapódás kráterénél sikerült megfigyelni a robbanás nyomán kidobott és visszahullott törmeléktakarót is. További fontos felismerés, hogy azonosították, miként fogyott az üstökösmag felszíni anyaga az elmúlt öt és fél évben, ami a Deep Impact-űrszonda látogatása óta eltelt. Néhány helyen a felszínformák 20-30 méternyit fogyatkoztak - a kérdéses helyekről az anyag elszublimált, és az üstökös aktivitását táplálta. Ez az első alkalom, hogy egy üstökömag felszínformáinak változását sikerült megfigyelni.

Forrás: NASA, JPL, Caltech, Cornell
Változások nyomai a két szonda felvételei között (sárga színnel)

Kedd, hazai idő szerint 23.30

Sikeresen azonosították a 2005-ös becsapódás helyszínét. A Deep Impact által rögzített fotók alapján készült mozaik balra látható, míg a jobb oldali kép az egyik most készített felvételt mutatja. A nyílak a közel 150 méter átmérőjű kráter helyzetét jelzik, amely kevésbé mutatkozott látványos alakzatnak, mint azt várták - de azért sikerült azonosítani.

Forrás: NASA
Az üstökösmag felszínének részlete a becsapódás előtt (balra) és évekkel később, a most készített felvételen (jobbra)

Kedd, hazai idő szerint 17.32

A NASA közölte az első részletesebb képeket is az üstökösmagról. A felvételeken jól azonosíthatók ugyanazok a felszínformák, mint amelyek a Deep Impact-űrszonda képein, közel hat évvel ezelőtt is mutatkoztak. Az alábbiakban három olyan felvételt mutatunk be, amelyeken sok felszíni részlet figyelhető meg a Tempel-1 üstökös magján.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/Cornell

Forrás: NASA/JPL-Caltech/Cornell

Forrás: NASA/JPL-Caltech/Cornell