Teherautó méretű kisbolygó suhant el mellettünk hétfő hajnalban

Vágólapra másolva!
A Hold távolságánál sokkal közelebb húzott el a Föld mellett egy kisbolygó hétfő hajnalban. A találkozó érdekes, de veszélytelen esemény volt.
Vágólapra másolva!

A 2011 EY11 jelű kisbolygó 75 ezer és 125 ezer kilométer közötti távolágban (ez körülbelül egynegyede a Föld-Hold távolságnak) haladt el mellettünk. A legközelebb vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, hajnali 5 óra körül volt. A találkozó távolságának érzékeltetéséhez érdemes megjegyezni, hogy bolygónk átmérője nem sokkal nagyobb 12 ezer kilométernél.

Forrás: JPL
Kék színnel látható a 2011 EY11 kisbolygó pályájának helyzete a Naprendszerben (JPL)

A 2011 EY11 egy Apolló típusú földközeli kisbolygó, amely szerencsétlen esetben akár el is találhatná bolygónkat a távoli jövőben, de jelenlegi útvonalán biztonságos távolságban haladt el mellettünk. Az objektum igen halvány, ezért megfigyelésére csak nagy távcsövekkel volt esély. Átmérője kilenc méter körüli, ezért ha eltalálná a Földet, az sem jelentene nagy problémát - látványos robbanás keretében semmisülne meg a légkör magasabb rétegeiben.

A becslések alapján jelenleg a 150 méternél nagyobb, és ezért a felszínt is elérő, valamint krátert létrehozó földközeli kisbolygóknak csupán közel 15%-át ismerik, az 50-150 méter közöttiek esetében pedig az arány csak 5 százalék körüli. Valószínűleg 50 méternél nem sokkal lehetett nagyobb az az objektum, amely 1908-ban a Tunguz-robbanást okozta Szibériában.

Ajánlat: