Hatalmas szappanbuborék a szétdurranás pillanatában - kép

Vágólapra másolva!
"Sikerült egy érdekes képet elkapnom a hétvégén Madridban egy éppen szétdurranó óriászappanbuborékról. A buborék teteje már eltűnt, az alja még sértetlen" - írja Molnár Péter nevű kedves olvasónk, aki a szétpukkadási folyamat közepén örökítette meg a buborékot, és megjegyezte, hogy a front közelében látszik, ahogy hullámozva terjed a "robbanás".
Vágólapra másolva!

A kutatók szerint ez a hullámzás, ez a zászlólobogáshoz hasonló mozgás már a kipukkadás előtt elkezdődik, hullámhossza pedig a keletkező cseppecskék méretét határozza meg. A felszíni hullámok egyenetlen vastagságúvá teszik a hártyát, mely így egyre nagyobb amplitúdóval rezeg, míg el nem szakad a hártya. Minél ritkább a környező gáz, annál stabilabb a buborék. Eszerint a levegőnél mintegy tizenötször ritkább hidrogéngáz valóságos tartósítószer a buborékok számára.

Ahogy a szappanbuborék szétpukkad, kétféle módon keletkeznek cseppek. Az egyik fajta a visszahúzódó hártyáról szakad le, mert tehetetlensége miatt nem bírja követni azt. Ezek nagysága függ a hártyahullámoktól. A hártya többi része a kipukkadás indulási helyének ellenpólusában fut össze, és ott fröccsen szét. A visszamaradó permetből a víz elpárolog, és finom szappan-aeroszol marad vissza.

Forrás:

A szappanbuborékok halmazállapota folyadék. Az oldott szappan fagyáspont-csökkentő hatása miatt nulla fok alatt sem fagynak meg a buborékok. Ha azonban kedvünk támadna a leghidegebb téli napokon szappanbuborékokat előállítani a szabadban, azt tapasztalnánk, hogy -20 Celsius-fok alatt a buborék már nem pukkad szét, mert megyfagy. Földet érve összetörik, mert nem bírja megtartani saját súlyát.

Cikkajánló

Forrás: Gregory Read

Forrás: [origo]

Forrás: NASA

Légpárnás autót fotóztak
egy dombtetőn

Magyar fotós is elkapta
a brockeni kísértetet

Vizelet az égen: ilyen, amikor
kiüríti a szemetet az űrrepülőgép