Ne várjunk földönkívüli lényeket majd az első találkozáskor, ha idegen űrhajó száll le bolygónkon - mondják olyan kutatók, akik szerint idővel a gépek fölénk kerekedhetnek. Valószínű, hogy a csillagokhoz sem emberek utaznak, illetve máshonnan sem pusztán biológiai fejlődéssel született lények indultak már el.

Márciusban került a hazai mozikba a Csata: Los Angeles - A Föld inváziója című science-fiction film, amelyben földönkívüliek támadják meg bolygónkat. Az idegenek kívülről robotoknak tűnnek, egy mechanikus vázban mozognak, rajta különféle eszközökkel, közöttük fegyverekkel. A Space.com szerkesztői megkérdeztek néhány kutatót, mi a véleményük egy ilyen látogatás lehetőségéről, és különösen a félig "robotokká alakult" idegenekről.

Michael Dyer (University of California, Los Angeles) informatikus szerint nagy a valószínűsége, hogy ha egyszer földönkívüliek landolnak bolygónkon, azok leginkább gépekre emlékeztetnek majd, illetve maguk is gépek lesznek. Dyer több forgatókönyvet is felvázol arra, hogy idővel az emberek vagy más, a biológiai fejlődés eredményeként kialakult értelmes idegen lények helyét robotok veszik át - szerinte nem kizárt, hogy ez elkerülhetetlen fejlődési út egy civilizáció számára.

A robotok erősebbek és intelligensebbek lesznek nálunk

Az egyik lehetőség szerint az ember mind jobban a gépektől fog függeni a jövőben, illetve elképzelhető, hogy a katonai alkalmazások keretében létrehozott robotok idővel saját megalkotóik fölé kerekednek - akárcsak a Terminátor-filmekben. Az egyes államok közötti verseny egyre hatékonyabb robotok létrehozását eredményezi majd, amelyek ennek révén várhatóan gyorsan fognak fejlődni.

Dyer szerint néhány száz éven belül az emberek által létrehozott szintetikus szervezetek erősebbek és intelligensebbek is lesznek nálunk, és számos területen átvehetik majd a helyünket. Ez nem feltétlenül gyorsan és erőszakosan történik - sőt bizonyos szempontból akár az emberi intelligencia túlélését is jelentheti. A műszaki fejlődés révén idővel képesek lehetünk olyan összetett műveletek elvégzésére alkalmas gépeket létrehozni, amelyek túltejesítik az emberi agy lehetőségeit. A mesterséges intelligencia pedig idővel hatékonyabb lehet az emberinél, aminek logikus velejárója, hogy a mindennapi életben is jobban érvényesül majd.

Forrás: AFP
Terminátor 2

Más tényezők és lehetőségek is a "robotok uralmának" és elterjedésének kedveznek más feltételezett technikai civilizációkban is, és mindez meghatározhatja, hogy milyen idegenekkel találkozhatunk majd egyszer. A nagy távolságokat átszelő csillagközi utazások megvalósításához például sokkal hatékonyabbak a gépek, mivel könnyebben és egyszerűbben fenntartják működőképességüket - élettartamuk pedig tetszőlegesen hosszú lehet. Legalább ennyire fontos, hogy bármilyen égitestre érkeznek is egy csillagközi utazás végén, nagy eséllyel alkalmazkodhatnak az ott uralkodó viszonyokhoz.

Gépekkel találkozhatunk majd

Seth Shostak, a SETI intézet csillagásza osztja a fenti véleményt. Szerinte ha egyszer személyes találkozóra kerül sor egy földlakó és az idegenek között, utóbbiakat gépek fogják képviselni - és ennek megfelelően lehetséges, hogy nem az adott élőlények (például emberek) csoportja fog terjeszkedni és végső soron fennmaradni az űrben, hanem az általuk létrehozott gépek.

A fejlődés sebessége is a robotoknak, illetve egyéb meterséges, szintetikus lényeknek kedvez. A 13,7 milliárd éves Világegyetemben 4,5 milliárd éve született meg a Föld, és 3,7-3,9 milliárd éve alakult ki rajta az élet. Bolygónkon az intelligens élet megjelenését közel egymillió évvel ezelőttre datálják, az emberi civilizáció pedig csak fél évszázada ért el arra a szintre, hogy kilépjen a világűrbe. Ha a fejlődés ilyen ütemben halad, elképzelhető, hogy rövid időskálán belül úgynevezett posztbiológiai lényekké alakulnak utódaink, elhagyván az emberi test sérülékeny és szűk korlátok közé szorított lehetőségeit. Ha pedig a Világegyetemben a Napnál idősebb csillagokat és a Földnél idősebb bolygókat tekintjük, ilyen fejlődési sebesség mellett az idegen civilizációk már rég elérhették azt az állapotot, amikor "egyszerű" biológiai lényeknél fejlettebb formákká alakultak.

Michael Dyer szerint ilyen szempontból nem fényes a Homo sapiens jövője. A fejlődés során a biológiai "anyaszervezet" fokozatosan lemarad a gépek képességei mögött, amelyek ideális esetben védeni, segíteni fogják - de ez előbb-utóbb alárendelt helyzetet eredményez.

Nekünk is gépeket kell keresni?

Seth Shostak egy 2010-ben megjelent cikkében újraértelmezi a Földön kívüli intelligencia utáni kutatások célpontjait is. A cikk szabadon hozzáférhető kivonatában megállapítja: a Földön kívüli intelligencia utáni kutatásoknál abból indulunk ki, hogy a "lakható égitesteken" van a legnagyobb esélyünk a sikeres felfedezésre. Ezek olyan bolygók és holdak lehetnek, ahol van folyékony víz és megfelelő légkör. Feltételezzük továbbá, hogy a más világokon lévő élőlények legalább részben hozzánk hasonló biokémiával rendelkeznek.

Forrás: AFP
Jin Roh: The Wolf Brigade japán animációs film

Bár valóban ez a legjobb stratégia ahhoz, hogy biológiát, azaz élőlényeket találjunk, a Földön kívüli intelligencia keresésében félrevezető lehet - írja Shostak. A kutató szerint röviddel azután, hogy egy civilizáció eljut a rádiókommunikációig, mesterséges intelligenciát fejleszt ki. Az emberiség ezt akár ebben az évszázadban elérheti. A mesterséges intelligenciának aztán saját evolúciója indulhat el, és benépesíthet olyan világokat, amelyek biológiai lények számára nem lakhatóak - sőt valószínű, hogy több az ilyen világ. Shostak szerint a mesterséges intelligenciát olyan helyen kellene keresni, ahol anyagból és energiából is bőven van utánpótlás, ezért a SETI teleszkópjaival a forró, fiatal csillagok környezetét is érdemes lenne vizsgálni.

A sci-fi számos klasszikusa feldolgozta már emberek és robotok kapcsolatát, találkozását, és sokak szerint ebből is kiemelkedik Isaac Asimov Alapítvány-Birodalom-robot regényciklusa, amely egy számunkra kedvező forgatókönyvet vázol fel. A történet szerint egy robot állítja fel a "nulladik törvényt", mely szerint a robotnak nem szabad kárt okoznia az emberiségben, vagy tétlenül tűrnie, hogy az emberiség bármilyen kárt szenvedjen.