Vágólapra másolva!
Május 16-án utolsó alkalommal startolt az Endeavour űrrepülőgép. A küldetés egyik legfontosabb feladata egy nagy részecskefizikai detektor feljuttatása volt az űrállomásra, amelynek segítségével a szakemberek talán a sötét anyag jellemzőit is jobban megismerik. Az űrhajósok két űrsétát hajtottak végre eddig.
Vágólapra másolva!

Hétfő éjjel Dmitry Kondratyev, Cady Coleman és Paolo Nespoli a Jurij Gagarin névre keresztelt Szojuz űrhajóval elhagyták a Nemzetközi Űrállomást (ISS), és a terveknek megfelelően Kazahsztán területén landoltak hazai idő szerint kedden hajnalban 4.27-kor. A három űrhajós még 2010. december 15-én startolt a Szojuz TMA-20 űrhajóval, és 157 napot töltöttek az ISS fedélzetén. Mindhárman jó egészségnek örvendenek, helikopterrel vitték őket Csillagvárosba.

Az Endeavour küldetéséről friss blogbejegyzésekkel együtt másik cikkben számoltunk be részletesen. A misszió nagyjából a tervezett program felénél tart, a következő napokban az alábbi események várhatóak:

Május 24.: pihenőnap
Május 25.: harmadik űrséta (Fuestel, Fincke)
Május 26.: űrrepülőgép külső felületének ismételt ellenőrzése, következő űrséta előkészítése
Május 27.: negyedik űrséta (Fincke, Chamitoff)
Május 28.: munkálatok befejezése, beszámoló a munkálatokról
Május 29.: leválás az űrállomásról
Május 30.: felkészülés a leszállásra
Május 31.: leszállás

Az Endeavour landolása után már csak az Atlantis fog startolni, és mindössze négy űrhajóssal a fedélzetén. Ezt követően pedig az űrrepülőgép flotta befejezi a működését.