Őseink nőstényei kalandvágyóbbak voltak, mint a hímek

Emberelődeink közül a nőstények általában elvándoroltak azokról a helyekről, ahol születtek és gyerekkorukat töltötték, a hímek viszont  inkább az otthonuk közelében maradtak, állapította meg egy új tanulmány. A jelenségre eddig nem találtak magyarázatot a kutatók.

Egy nemzetközi kutatócsoport két afrikai hominidafaj, az Australopithecus africanus és a Paranthropus robustus egyedeinek 1,7-2,4 millió éves fosszilis fogazatát vizsgálta meg. A kutatók kiderítették, hogy a hímeknek csak körülbelül 10 százaléka származott a szűkebb élőhelyüktől távolabbról. Ugyanez az arány a nőstényeknél meghaladta az 50 százalékot. Ez arra utal, hogy a hímek kevésbé vándoroltak el az eredeti otthonuktól, írják a kutatók a Nature legújabb számában.

A vizsgált 19 fog az emberi evolúció szempontjából jelentős két dél-afrikai archeológia helyről származott: a Sterkfontein és a Swartkrans-barlangokból. A kutatók a fogzománcban lévő stronciumizotópot elemezték. Ez az eljárás lehetővé teszi annak meghatározását, hol éltek az egyedek, amikor a fogaik kialakultak.

A kőzetekben és a talajban természetes körülmények között előforduló stronciumot fölveszik a növények és az állatok, és nyomokban megtalálható az emlősfogakban is. A stronciumizotópok egy adott geológiai állapotot tükröznek, így még kis mennyiségben is elárulhatják a helyszínt, ahol az adott élőlény élt. A parányi stronciummennyiséget egy viszonylag új lézeres módszerrel vizsgálták, amely szinte egyáltalán nem károsítja a fogzománcot.

Paranthropus robustus koponyája

A kutatók az őrlőfogak mérete alapján tudták megkülönböztetni, hogy melyik fog, milyen nemű egyedhez tartozott, a hímek foga ugyanis nagyobb volt, mint a nőstényeké. Arra azonban egyelőre nem találtak magyarázatot, miért hagyták el a csoportot a nőstények, illetve miért maradtak ott a hímek. Lehetséges, hogy a hímek jobban kedvelték a dolomitsziklák uralta tájat, ahol válogathattak a rengeteg barlang közül.

A két hominidafaj nőstényeinek szétszóródási mintázata hasonló sok mai embercsoportnál, valamint a csimpánzoknál és a bonobóknál megfigyelhetőhöz, mondja Sandi Copeland, a tanulmány vezető szerzője, a boulderi Colorado Egyetem docense. Más főemlősökre - például gorillákra - azonban nem jellemző ez a szétszóródási mintázat. Ezeknél inkább a nőstények maradnak egy helyben, és a hímek vándorolnak másfelé.

"A tanulmány közelebb visz bennünket az ősi hominidák társadalmi szerkezetének megértéséhez, mivel most már pontosabb elképzelésünk van a szétszóródási mintázatokról" - mondja Copeland.