Horrorfilmbe illő viselkedést figyeltek meg varjaknál

2011.06.29. 13:31

Egy amerikai varjakkal végzett új vizsgálatból kiderült, hogy az állatok képesek arcról felismerni az embereket, és sokáig nem felejtik el rosszakaróik arcvonásait.

A seattle-i Washingtoni Egyetem területén rengeteg amerikai vagy rövidcsőrű varjú (Corvus brachyrhynchos) él, ezért ezeket kezdték vizsgálni öt évvel ezelőtt.

A kutatók egy ősembermaszkot vettek fel, mielőtt befogtak, meggyűrűztek és elengedtek hét varjút. A kutatók ezután vagy ezt a "veszélyes" álarcot hordták, vagy egy semleges (a korábbi amerikai alelnököt, Dick Cheneyt ábrázoló) maszkot viseltek, és figyelték, hogyan reagálnak a varjúcsapatok, miközben az egyetem parkjának ösvényein elmentek mellettük.

Az ősembermaszk azonnali fenyegetettségi reakciót váltott ki a madarakból. Károgtak, visítoztak, dühösen csapkodtak a szárnyukkal, és rezegtették a farkukat, hogy figyelmeztessenek a veszélyre. A magukat fenyegetve érzett madarak gyakran rátámadtak a "rossz emberekre". A Cheney-álarc azonban nem váltott ki semmilyen válaszreakciót.

A kutatócsoport ezután kiterjesztette a kísérletet négy másik helyre az egyetemen kívül. Ez alkalommal egy álarckészítő gumiálarcait használták, amelyek átlagos fehér vagy ázsiai arcokat ábrázoltak. Ezután negyvenegy madarat fogtak be és jelöltek meg. A madarak az átlagos "arcok" közül is teljes biztonsággal felismerték a "rosszakaróikat" függetlenül attól, hogy azok milyen öltözéket viseltek. (A kutatók kerülték a feltűnő tárgyak, például madarászlátcső használatát, hogy ne befolyásolják ezzel a madarak megfigyelőképességét.)

A kutatók úgy gondolták, hogy az idő múlásával a "veszélyes" arc által kiváltott dühreakció lassan csillapodni fog, de épp az ellenkezője történt. Az egyetem területén a jelölés után közvetlenül a madarak húsz százaléka reagált hevesen, néha egészen a hitchcocki rémfilmbe (Madarak) illő módon, ha megpillantották "ellenségüket", öt év elteltével azonban már a varjak hatvan százaléka mutatott ilyen viselkedést. Más helyeken, ahol csak fél évig tesztelték a madarakat, ez az érték húszról negyven százalékra emelkedett, számolt be az eredményekről a kísérlet vezetője, John Marzluff.

Mi okozhatta ezt jelentős növekedést? A dühös madarak egy része a meggyűrűzött madarak utódja volt. Ezek még fióka korukban megfigyelték, hogyan reagálnak a szüleik a veszély észlelésekor. De akadtak olyan nem megjelölt varjak is, amelyek a helyszíntől 1,2 kilométerre éltek. Ezek valószínűleg akkor tanulták meg a viselkedést, amikor a varjak nagyobb csapatokba verődtek össze.

Az arcfelismerés létfontosságú a varjak számára, írják a szerzők a Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences című folyóiratban. Akadnak emberek, akik etetik a madarakat, mások viszont igyekeznek lelőni őket.

Ez a képesség szinte az összes varjúfélére jellemző, a csókáktól a szarkákon át a hollókig.

KAPCSOLÓDÓ CIKK