Múzeumba került a legfélelmetesebb tengeri szörny maradványa

Vágólapra másolva!
Már a nagyközönség is megtekintheti az eddig feltárt egyik legnagyobb és legrettegettebb tengeri ragadozó, a dorseti plioszaurusz koponyáját.
Vágólapra másolva!

A 155 millió éves ősmaradvány a tengerek valaha élt legfélelmetesebb ragadozóihoz, a plioszauruszokhoz tartozott. A lelet első darabkáit még 2003-ban fedezte fel Dorset grófságban egy helyi fosszíliagyűjtő, Kevan Sheehan. Sheehan a BBC-nek elmondta, hogy teljesen véletlenül bukkant az utóbb nevezetéssé vált fosszíliára. A tengerparton üldögélt, amikor megpillantott három, a sziklából kiálló különös "kőzetdarabkát". 2003 és 2008 között minden évben visszatért a helyszínre és mindig gyarapította a gyűjteményt néhány újabb darabbal.

A fosszíliagyűjtemény eleinte inkább hasonlított egy rakás szikladarabra, semmint tengeri szörnyre. Scott Moore-Faye fosszíliaszakértő 18 hónapig tartó preparátori munkája után azonban lassan előbukkantak az ősmaradvány finom részletei: egy tengeri ragadozó 2,4 méter hosszú koponyájának darabjai. A némileg egy túlméretezett krokodilra emlékeztető, 15-18 méteres élőlény a jurában és a krétában élt, és az óceánok csúcsragadozója volt. A CT-vizsgálatok alapján a kutatók úgy vélik, hogy a lelet a plioszauruszok egy eddig ismeretlen fajához, esetleg neméhez tartozik.

Dorset County Museum
Egy plioszaurusz rekonstrukciója

A fosszíliát 20 ezer fontért vásárolta meg a Dorset Grófsági Múzeum. David Tucker, a múzeum tanácsadója elmondta, a kiállított lelet keltette hatás felülmúlta várakozásaikat. Az élőlény egészen meseszerűen néz ki, és tudomása szerint nincs még egy ilyen teljes plioszaurusz-koponya sehol a világon.