Üresen maradhat az űrállomás a lezuhant orosz űrhajó miatt

Vágólapra másolva!
Nyolc nappal elhalasztotta három űrhajós visszatérését a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) az orosz űrügynökség a Progressz teherűrhajó lezuhanása miatt, újabb személyzet pedig legalább másfél hónappal később dokkolhat, mint azt korábban tervezték. Ha nem sikerül megbízhatóan kijavítani a Progresszeket hordozó Szojuz hordozórakéták hibáját, tízéves történetében először maradhat személyzet nélkül az ISS.
Vágólapra másolva!

Nyolc nappal később térnek vissza a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) dolgozó űrhajósok, és újabb személyzet legalább másfél hónappal később dokkol az ISS-en az eredeti tervekhez képest. Az orosz űrkutatási hivatal (Roszkoszmosz) ugyanis későbbre halasztotta a missziókat a ProgresszM-12M teherűrhajó elvesztése miatt.

Eszerint az ISS hatfős személyzetéből visszatérő három űrhajós a tervezett szeptember 8-i időpont helyett szeptember 16. környékén tér haza a Földre. A váltást pedig a szeptember 22-re tervezett időpont helyett csak október végén, november elején indítanák útnak - jelenti a a RIA-Novosztyi orosz hírügynökség. "Ha bármilyen okból nem tudnánk őket november végéig az ISS-re juttatni, minden további lehetőséget meg kell fontolnunk, beleértve azt is, hogy az űrállomás egy időre üresen marad" - nyilatkozta Alekszej Krasznov, a Roszkoszmosz emberes küldetésekért felelős illetékese az Interfax hírügynökségnek. A kutatóbázisként működő űrállomás történetében még nem maradt személyzet nélkül.

A teherűrhajó augusztus 24-én indult Bajkonurból egy Szojuz hordozórakétával az ISS-re. A harmadik fokozat hajtóműve azonban csütörtököt mondott, a teherűrhajó lezuhant az Altaj Köztársaság területén, lakatlan vidéken. A baleset kivizsgálása még tart. A szállítmányban élelmiszerek, oxigén, víz, ruhanemű, továbbá kísérleti célokra legyek voltak, de finomságokat és családi küldeményeket is vitt volna az űrállomásra. Az űrhajósokat szállító Progresszeket Szojuz-FG típusú hordozórakéták mozgatják, de a harmadik fokozat hajtóművei azonosak a Szojuz-U-val.

Az Interfax forrásai szerint a Roszkoszmosz azt is fontolóra vette, hogy elindítják a következő teherűrhajót, és csak akkor indulhat el a következő űrexpedíció, ha az rendben megérkezik. Krasznov most azt nyilatkozta a hírügynökségnek, egy vagy két tesztindítás következik az emberes küldetés előtt. A Nemzetközi Űrállomáson jelenleg a 28. űrexpedíció tagjai dolgoznak: Andrej Boriszenko parancsnok, Alekszandr Szamokutyajev, és Szergej Volkov orosz, Ronald Garan és Michael Fossum amerikai és Furukava Szatosi japán fedélzeti mérnökök.