Kínai egyetemmel működik együtt a Debreceni Egyetem

Vágólapra másolva!
Testvérvárosi kapcsolatról, Konfucius Intézet létrehozásáról és két tannyelvű középiskolai oktatás beindításáról is tárgyalt a város és a Debreceni Egyetem vezetőivel az idelátogató kínai delegáció.
Vágólapra másolva!

A tavaly kezdődött tárgyalássorozat eredményeként várhatóan még idén hivatalosan is testvérvárosi kapcsolatba lép Debrecen és Kína negyedik legnagyobb városa, Csungking. A Debreceni Egyetem már korábban együttműködési megállapodást kötött a város műszaki egyetemével, a mostani kínai delegáció látogatása során pedig körvonalazódni látszik a Konfucius Intézet létrehozása is.

"Intézményünk szellemi bázisát kínálja az oktatási, szakmai, kutatási területeken, emellett bővíteni szeretnénk a hallgatói cserekapcsolatokat is" - mondta Fábián István rektor.

Az 1929-ben alapított Chongqing University több egyetem egyesülésével 2000-ben nyerte el mai formáját. Képzési profilja a DE-hez hasonlóan széles spektrumú, 24 karán mintegy 60 000 hallgató tanul. A Délkelet Kínában található Csungking tartomány 33 millió lakosú, maga a város másfél milliós lélekszámú. Peking, Sanghai és Tiencsin mellett egyike Kína négy, központilag irányított körzetének. (Jelenleg a Debreceni Egyetem két hallgatója folytatja tanulmányait a Csungkingi Műszaki Egyetemen.)

"A kétoldalú tanácskozás témája volt - többek között - a debreceni székhelyű Konfucius Intézet létrehozása is, amelyhez a város biztosít ingatlant" - jelentette be Kósa Lajos polgármester.

Kiemelt szerepet kap a kapcsolatok építésében a két tannyelvű oktatás bevezetése is, amely során jövő szeptembertől nem csak a kínai nyelvvel, hanem a távoli ország művészetével, kultúrájával is ismerkedhetnének a debreceni középiskolások. Mind az intézet kialakításában, mind pedig a középiskolai képzési terv elkészítésében központi szerepvállalást ígért a kínai delegáció vezetője Chen Yatang.

"Az országaink közötti kapcsolatok jövője a fiatalok kezében van, ezért is fontos számunkra hogy megismerhessék nyelvünket, kultúránkat" - hangsúlyozta a Csungkingi Népi Gyűlés alelnöke. A háromnapos debreceni látogatáson tartózkodó kínai delegáció vezetője elmondta: oktatókkal, tananyagokkal segítik a kínai képzés beindítását és a Konfucius Intézet munkáját.