Becsomagolták az eddigi legnagyobb marsjárót - kép

2011.10.24. 9:54

Már indulásra készen várakozik a Curiosity rover, az eddigi legfejlettebb marsjáró. Látványos kép a felkészülés utolsó fázisából.

Kerekeit behúzva, a leszállóegység kúpfedele alatt várakozik a Curiosity marsjáró arra, hogy a hordozórakétára szereljék. Az eddigi legösszetettebb és legnagyobb felszíni kutatóegység - eredeti nevén Mars Science Laboratory - novemberben indul a vörös bolygóhoz.

Forrás: NASA, Glen Benson
A Curiosity rover a leszállóegység belsejébe rögzítve. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, Glen Benson)

A korábbi marsjáróknál lényegesen nagyobb rover új módszerrel landol a Marson jövő nyáron (lásd az alábbi filmen). Ez lesz az eddigi legfejlettebb űreszköz a vörös bolygó felszínén, amelynek fő feladata az égitest lakhatóságának vizsgálata - tehát annak a megállapítása, hogy a Mars milyen körülményeket biztosíthat vagy biztosíthatott a múltban az élet számára.

 


Eddig példátlan módon landol a Mars Science Laboratory a vörös bolygón (NASA)

 

Előadás: Hol landol a következő marsjáró?

A Budapest a Naprendszer fővárosa című előadás-sorozat keretében a Polaris Csillagvizsgálóban (Budapest, III. kerület Laborc u. 2/C) ezen a héten kedden 19 órai kezdettel Mars - mérnöki planetológia, avagy leszállóhely-kijelölés címmel hangzik el előadás arról, hogyan választják ki a leszállóhelyeket a Marson, és hol, miként fog landolni a hamarsan induló Mars Science Laboratory rover. A rendezvény után az érdeklődők távcsövekkel megfigyelhetik az éppen látható bolygókat és egyéb objektumokat. Az előadás a Polaris TV segítségével az interneten élőben is követhető.


 

Cikkajánló

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Forrás: AFP

Jóval nagyobb és lassabb
volt a T. rex

Európában védik a fecskét,
Afrikában megeszik

Nyüzsgő életet fedeztek
fel a Holt-tengerben