Három év múlva indulhat a NASA új űrhajója

orion űrhajó
Vágólapra másolva!
Alig három év múlva indulhat az Orion űrhajó első tesztpéldánya Föld körüli pályára. A NASA távolabbi célpontok elérésére szánja a rendszert, amelyek közül az első a Hold helyett egy földközeli kisbolygó lesz.
Vágólapra másolva!

Az Orion űrhajót arra tervezik, hogy űrhajósokat szállítson a világűrnek a Föld körüli pályánál távolabbi térségeibe: aszteroidákra, a Holdra, a Marsra és a Naprendszeren belüli más célpontokra.

Az Oriont a Lockheed Martic cégcsoport fejleszti, a kapszulát egy Delta 4-es vagy egy Atlas 5-ös rakéta szállítja majd az űrbe a Cape Canaveral-i bázisról 2014-ben - közölte Josh Byerly, a NASA szóvivője.

A tesztkapszulát a Föld felszíne feletti 8000 kilométeres pályán vizsgálják majd. A tervek szerint kétszer kerüli meg a bolygót, majd több mint 32 ezer kilométer/órás sebességgel lép be újra a légkörbe.

Az űrhajózás történetében eddig az Apollo-10 lépett be legnagyobb sebességgel a légkörbe: 1969-ben óránkénti 39 700 kilométerrel. "A teszt révén megtudjuk, hogy az Orion túléli-e a tervezett sebességnél a belépést" - jegyezte meg Byerly.

A pilóta nélküli teszt 370 millió dolláros plusz költséget ró a NASA-ra. A hivatal eddig ötmilliárd dollárt költött az Orion-programra, amelynek keretében 2025-re tervezik az első éles küldetést egy aszteroida felszínére.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=rUdXnBKHtOWgVuua

Film a tervezett emberes kisbolygó-expedícióról (NASA)