Barbie baba testébe zárták kísérleti alanyaikat a kutatók

2011.11.15. 15:25

Svéd idegkutatók évek óta kísérleteznek azzal, hogyan érzékeli agyunk a testünket. Most sikerült létrehozniuk egy olyan illúziót, amelyben az önkéntes kísérleti alanyok egy műtestet - akár egy élettelen Barbie babáét, akár egy négyméteres óriásét - éreztek a magukénak.

A svéd orvostudományi egyetem Karolinska Intézetében évek óta rendkívül izgalmas neurológiai kísérletek folynak. Henrik Ehrsson és a Brain, Body and Self Laboratory munkatársai azt kutatják, mennyire valósághűen érzékeli agyunk a testünket és a környezetünket. A kísérletekből kiderült, hogy agyunk meglehetősen könnyen megtéveszthető.

Testen kívüli élmény

2008-ban a kutatóknak kísérletileg sikerült előidézniük a testen kívüli élményt. Több kísérletet is végeztek, de mindegyiknek a lényege az volt, hogy az önkéntesek fejére a videojátékokhoz is használt, két kis képernyővel felszerelt "szemüveget" helyeztek, és a képernyőkre vagy egy másik ember, vagy egy próbababa fejére szerelt kamerapárból érkező képet vetítettek. A kísérleti alanyok bal kezének középső- és mutatóujjára elektródákat erősítettek, s ezeket mérőműszerrel kötötték össze, hogy láthatóvá tegyék az önkéntesek érzelmi reakcióit.

Az egyik kísérletben a próbabábu fejére szerelt kamerákat lefelé irányították. A kísérleti alanyokat megkérték, nézzenek ők is lefelé, hogy még tökéletesebb legyen az illúzió. Az önkéntesek azt látták, amit a próbababa "látott". Ezután a kísérletet vezető kutató többször végighúzott egy jelölőtollat az alanyok és a próbababa hasán egyszerre.

Forrás: PLoS One
Műlábak a laboratóriumban

A "testcsere" már ekkor kezdett bekövetkezni, a lényeg azonban ezután jött: a kutató egy éles kést húzott végig a próbabábu hasán. A vizsgálatban részt vevő önkéntesek 70-80 százaléka arról számolt be, hogy bizsergés futott végig a gerincén, és határozottan úgy érezte, mintha az ő hasát metszették volna el, noha fájdalmat nem érzett. Az illúzió kiváltotta reakciót a műszerek is jelezték.

Fontos a méret

A regényírókat és a filmkészítőket régóta foglalkoztatja az a kérdés, milyen érzés lehet egy a megszokottnál jóval kisebb vagy nagyobb testben élni. Jonathan Swift majd 300 éve írta meg Gulliver történetét, aki törpék és óriások országában járt. Lewis Carroll regényeinek hőse, Alice saját maga zsugorodik össze, illetve nő meg különféle italok és ennivalók hatására. Ezeknek az élményeknek az átélése azonban a fantasztikum birodalmába tartozott egészen mostanáig.

A svéd kutatócsoportnak a testen kívüli élményt előidéző kísérletekhez hasonló megoldásokkal sikerült olyan érzékcsalódást létrehozni a kísérleti alanyoknál, amelynek hatására az egyének akár egy Barbie babában, akár egy négyméteres óriásban érezhették magukat.

A kutatók a PLoS ONE szabad hozzáférésű online folyóiratban leírják, hogy ez az érzékcsalódás alapvetően megváltoztatja azt, hogy miként érzékelik a személyek a fizikai világot. A kisebb testben "lévők" úgy érezték, hogy a világot óriási kezek és fa méretű ceruzák népesítik be. Az óriás testbe "bújt" emberek viszont ugyanezeket a dolgokat parányinak, a valóságos tárgyak játék verziójának érzékelték.

A "Barbie-hatás" előidézése

A kutatók egy ágyra fektették a kísérletben résztvevőket, a fejükre a testen kívüli élmény előidézéséhez is használt két képernyős megjelenítőt helyeztek, amely két videokamerához csatlakozott. Ezek a kamerák a kísérleti személy melletti ágyon fekvő bábura irányultak. Így amikor az alanyok lenéztek a saját testükre, egy mesterséges testet láttak a sajátjuk helyén. Ezek a torzók először méretarányosak, majd vagy óriásiak (hálóra szerelt négyméteres alakok), vagy nagyon aprók (egy Barbie, illetve Ken baba) voltak.

Forrás: PLoS One
Az egyik kísérleti elrendezés

Azért, hogy a kísérleti alanyok a magukénak érezzék ezeket a műtesteket, a kutatók a testen kívüli élmény előidézéséhez hasonló módszert alkalmazták. A kutatók vagy puszta kézzel, vagy egy bottal egyszerre megérintették a résztvevők és a méretarányos próbababák lábát. A vizsgálati alanyok azonban a saját lábuk helyén a műtestek lábát látták a szemük előtt lévő monitorokon át. A tapintásnak és a látásnak ez a kombinációja elegendő volt ahhoz, hogy becsapja az alanyokat, és saját magukénak érezzék a hamis lábat. A kísérlet vezetője, Björn van der Hoort még meg is izzasztotta az egyik résztvevőt, amikor egy késsel elvágta a próbababa lábát.

A dolgok ez után kezdtek igazán különösre fordulni. A kutatók titokban kicserélték a próbababa lábát vagy egy 400 centiméteres óriás, vagy egy 80 centiméteres törpe, vagy egy 30 centiméteres baba lábára. Ezután egy kockát lógattak a kamerák elé, és megkérték az alanyokat, írják le szavakkal, illetve mutassák meg kézzel, mekkora szerintük a kocka. Ha az új láb apró volt, akkor az alanyok hajlamosak voltak túlbecsülni a kocka méretét. Ha azonban a műláb óriási volt, akkor alábecsülték - átlagosan 40 százalékkal - a kocka nagyságát.

 


A Barbie-hatás előidézése

Ez után a kutatók egy tárgyat - például egy széket - mutattak a kísérleti alanyok "műlába" mellett. Amikor az alanyokat megkérték, álljanak fel, és menjenek oda csukott szemmel a tárgyhoz a saját lábukon, azok, akiknek korábban óriás műlábat mutattak, túl kevés lépést tettek meg a tárgy felé, azok viszont, akiknek apró lábat mutattak, azok túl sokat léptek. A kísérletek tanúsága szerint a vizsgált személyek saját testük méretét használták a környező világ méretének meghatározására, és ahelyett, hogy azt érzékelték volna, hogy megváltozott a saját lábuk hossza, azt feltételezték, hogy a körülöttük lévő dolgok nőttek meg vagy mentek össze.

Könnyen becsapható az agy

Még maguk a kísérletet vezető kutatók is meglepődtek, milyen könnyen megtéveszthetők a kísérleti alanyok. "Elképesztő tapasztalat, amikor a kis Barbie baba testét érezzük a sajátunknak, majd azt látjuk, hogy belép egy kutató, aki valóságos óriás" - mondja a cikk vezető szerzője, Henrik Ehrsson. Az illúzió ahhoz a furcsa érzéshez hasonló, amikor felveszünk egy gyerekkorunkból való játékot, és észrevesszük, mennyivel kisebb, mint amekkorára emlékeztünk, teszi hozzá Van der Hoort.

Forrás: PLoS One
Különböző kísérleti szituációk a méret- és térérzékelés becsapására

A következőkben Van der Hoort azt tervezi, hogy agyi képalkotó eljárással vizsgálja meg, miként reagál az agy arra, amikor azt tapasztalja, hogy a test túl kicsi vagy túl nagy. A kutató feltételezi, hogy az agynak a látással és a térérzékeléssel kapcsolatos részei egyaránt aktívak, amikor az emberek megpróbálják elképzelni, hogyan alkalmazkodjanak az új méretükhöz.

KAPCSOLÓDÓ CIKK