Hajszálpontosan belőtték a legnagyobb tömeges kihalás idejét

Amerikai és kínai kutatók minden eddiginél pontosabban meghatározták a földtörténet legnagyobb tömeges kihalásának idejét. Mivel a kihalás nagyon rövid ideig tartott, szűkíteni lehet az eseményt előidéző lehetséges okok körét is.

Bolygónk történetének legnagyobb tömeges kihalása a perm időszak végén, körülbelül 250 millió évvel ezelőtt következett be. Az esemény ennél pontosabb időpontját azonban eddig nem sikerült kétséget kizáróan meghatározni. Egy észak-amerikai és kínai geológusokból álló kutatócsoport a Science legújabb számában közli eredményeit, melyek minden eddiginél pontosabb adatokat szolgáltatnak a kihalás idejéről és sebességéről.

A tengeri élővilág 95%-a, míg a szárazföldi élőlények 70%-a halt ki a perm végi esemény során. Ekkor még az összes kontinens egyetlen földtömeget alkotott, ez volt a Pangea. A hatalmas szuperkontinensen sokféle környezet alakult ki a sivatagoktól a buja őserdőkig. A négy lábon járó gerincesek egyre változatosabbak lettek. Voltak köztük kétéltűek, hüllők, és már megjelent az a csoport is, amelyből később kialakultak az emlősök.

A kutatócsoport a Dél-Kínától Tibetig húzódó területen vizsgálta a perm-triász határ közelében lerakódott folyamatos üledékes rétegsorokat. Különböző módszerek alkalmazásával meghatározták, hogy a kihalási esemény csúcspontja 252,28 millió évvel ezelőtt volt. Eredményeik szerint a kihalási esemény kevesebb mint 200 ezer évig tartott, és a kihalások nagy része egy földtörténeti viszonylatban szűk, 20 ezer éves intervallumban zajlott le. Munkájuk során vulkáni hamuból származó ásványokon mértek abszolút koradatokat, míg az üledékes kőzetekből elsősorban a konodontákat használták a kormeghatározásra.

A konodonták kihalt, lágy testű, angolnaszerű élőlények voltak, melyeknek számos pici foguk fosszilizálódott. Mivel nagyon gyors volt az evolúciójuk, a paleozoikumban és a triászban jól felhasználhatók a relatív kormeghatározásban. A triász időszakban leszármazottak nélkül kihaltak.

Az új időadatok azért nagyon fontosak, mert segítenek megérteni az egykor lezajlott fizikai és biológiai változásokat. Bár a Science cikkében nem tárgyalják a napjainkban zajló folyamatokat, a globális klímaváltozás nyilvánvalóan ma is aggodalomra ad okot a biodiverzitás csökkenése miatt. A földtörténeti adatok azt mutatják, hogy a körülöttünk élő növény- és állatvilág folyamatosan változik, de eddig az élővilág még a legsúlyosabb tömeges kihalások után is mindig magához tért.

Napjainkban is folyik a vita a kutatók között arról, hogy a tengerekben és a szárazföldeken egyidejűleg következtek-e be a kihalások. Szintén máig vitatott, hogy milyen folyamatok idézték elő a pusztulást. A lehetséges okok között szerepelnek: nagy szárazság, hatalmas erdőtüzek, gyors globális felmelegedés és az úgynevezett hiperkapnia, amikor túl sok szén-dioxid dúsul fel a szervezetek véráramában.

A most publikált tanulmány konklúziója szerint a legtöbb tengeri és szárazföldi élőlény kihalása egyidejűleg következett be. A kutatócsoport szerint a perm végi kihalás legfontosabb előidéző oka a légkörben felhalmozódó nagy mennyiségű szén-dioxid volt, ami a mai Oroszország északi részén található szibériai bazalttakarók képződésekor került a levegőbe.