Elkelt Hitler Éjszakai tenger című festménye

Vágólapra másolva!
A kikiáltási ár háromszorosáért kelt el egy Adolf Hitlernek tulajdonított festmény egy internetes árverésen vasárnap Szlovákiában.
Vágólapra másolva!

A Darte aukciósház közleménye szerint az Éjszakai tenger című vászonért, amelyet 1913-ban festett a későbbi diktátor, a 10 ezer eurós kikiáltási ár helyett 32 ezer eurót fizetett egy meg nem nevezett külföldi vevő. A festmény értékét szakértők 25 ezer euróra becsülték.

Forrás: AFP/Samuel Kubani
Forrás: AFP/Samuel Kubani

A tájképet egy szlovák festő családja bocsátotta áruba; egykori tulajdonosa valószínűleg személyesen is találkozott Hitlerrel, amikor az hajdan Bécsben festőművészként próbált érvényesülni. A család nem kívánta felfedni kilétét, az aukción pedig csak kiválasztottak szűk köre vehetett részt.

A vegyes technikával készült 60 x 48 centiméteres festményen a telihold tükröződik vissza az éjszakai tenger csillogó víztükrén. Ugyanez az aukciósház már tavaly is elárverezett egy Hitler-festményt, az 1915-ben készült Titkos találkozót, amely akkor 10 200 euróért kelt el.