Augustus császár tüntette el február 30-át

2012.02.29. 8:34

A babonás rómaiak a szökőhónapot balszerencsésnek tartották, ezért eldugták február napjai között - ám a népszerűtlen konzulok akkor sem kapták meg, ha járt volna nekik. Caesarhoz hasonlóan Augustus is saját, 31 napos hónapot akart, így elvett egy napot februárból, amely azóta maximum 29 napos lehet. Hogyan alakult ki a káoszból a mai naptár?

A naptár már a legősibb földművelő népek számára is létfontosságú volt: nélküle nem tudták meghatározni az egyes mezőgazdasági munkák elvégzésének célszerű idejét. Eredetileg a legtöbb naptári ünnep e munkák ajánlatos időpontjának jelzését szolgálta. A naptár csak úgy felelhet meg céljának, ha benne az év hossza pontosan egyezik a csillagászati évvel. Bármilyen kis eltérés oda vezet, hogy a naptári dátumok a természet évéhez képest elcsúsznak.

Hogy ezt jól megértsük, képzeljük el, mi lenne, ha mai naptárunk éve, mondjuk, 360 napból állna (az ókori babiloniak igen örültek volna, ha a napév hossza ennyi lenne, mivel a 360 náluk kerek szám volt). Egy 360 napos év esetén idén megünnepelnénk az újév napját a maga idejében; a következő újévet azonban már körülbelül 5 nappal korábban ünnepelnénk a kelleténél, további egy év múlva már 10 nappal előbb, és így tovább. Az újév néhány évtized leforgása alatt végighaladna az évszakokon: hamarosan őszre, majd nyárra esne stb. Természetesen vele mozogna minden naptári dátum.

Nehezítő tizedesjegyek

Ezért már az ókori csillagászok igyekeztek minél pontosabban meghatározni az év valódi hosszát. Nem könnyű feladat, mert a napévben nem kerek számú nap van. Mai ismereteink szerint 1 év kb. 365,2421999..., vagyis valamivel kevesebb, mint 365 és egynegyed nap. (Az utóbbi közelítő adatot már a régi egyiptomiak is ismerték.) Sajnos a többi naptáralkotó időegységek közti átszámítási tényező sem kerek szám: 1 év kb. 12,3682... hónap, vagy 52,1774... hét; egy ún. szinodikus holdhónap (vagyis az újholdtól a következő újholdig, illetve valamely holdfázistól az azonos holdfázisig eltelt idő) pedig kb. 29, 530588... nap, vagy 4,2186... hét. Itt a pontok azt jelentik, hogy ha pontosabb adatra lenne szükség, további tizedesjegyeket is kellene írnunk. A naptárkészítést ezek a tizedesjegyek teszik igen nehézzé.

Forrás: AFP/Bognár Tibor
Kalendárium a Városháza épületén Prágában

A téli hónapokkal nem törődtek az első rómaiak

Mivel mai naptárunk közvetlenül a római naptárból származik, kezdjük innen a történetét! A legősibb római naptár, amelyet a legendás első római király, Romulus nevéhez kapcsolnak, még elég kezdetleges volt, és megbízható feljegyzések híján nem is ismerjük teljesen bizonyosan. Az évet akkor márciussal kezdték, és holdhónapokra osztották. Ha jól tudjuk, minden hónap akkor kezdődött, amikor megfigyelték újhold után a vékony holdsarló első megjelenését (bár lehet, hogy a hónapok hosszát az éppen aktuális mezőgazdasági munkák tartamától is függővé tették). A Holdat figyelő papok, a pontifexek kikiáltották a hónap kezdetét; a hónap első napját ezért "kikiáltandó"-nak, latinul calendae-nak nevezték - innen ered "kalendárium" szavunk. Az évben 10 holdhónap volt; a leghidegebb téli hónapokkal nem törődtek, mert ekkor sem háborúzni, sem földet művelni nemigen lehetett.

Numa Pompilius, a második római király már 12 holdhónapot használt. Hatnak külön nevet adott (így pl. az első hónapot Mars hadistenről nevezte el Martius-nak), a többinek csak sorszámot: Quintilis = ötödik, Sextilis = hatodik, September = hetedik stb., egészen a December = tizedikig. A hónapokat ő is a Hold megfigyelt járása alapján számította. A két "új" hónap beiktatása miatt bizonytalanná vált, mikor is kezdődik az év: a két arcával a jövőbe és a múltba is tekintő Ianus istenről elnevezett Ianuarius hónappal, vagy a hagyományos Martiusszal. Sokáig futott párhuzamosan a két változat (a naptári év Ianuariussal kezdődött, de a consulok hivatali éve Martiussal), míg i. e. 153-tól fokozatosan áttértek a januári évkezdésre. Az egyes hónapokban a napokat három kitüntetett naphoz (a hónap első napja a már említett calendae; 5. vagy 7. napja a nonae; és 13. vagy 15. napja az idus) számolták, például március 2-át úgy adták meg, hogy Ante diem VI. Nonis Martias, azaz "hat nappal március nonae-ja előtt".

Aggódtak a szökőhónap miatt

Ennek a rendszernek a bonyolultságon kívül is számos hibája volt. Először is: ha újhold körül több napig borult volt az ég - bár ez Itáliában nem túl gyakran fordulhatott elő -, akkor hosszabbra nyúlt a hónap, mert meg kellett várni a derült időt, míg a Holdat megpillanthatták. Másodszor, és ez a nagyobb gond, 12 holdhónap csak kb. 354 nap, azaz 11 nappal rövidebb a napévnél. A pontifexek ezért időnként egy 13. hónapot (mercedonius, vagy mensis intercalaris) iktattak az évbe. A nagyon babonás rómaiak azonban aggódtak, hogy ez a "szabálytalanság" az istenek haragját idézi föl, ezért a szökőhónapot balszerencsésnek tartották (innen a 13-as számra vonatkozó, ma is közismert babonák), és igyekeztek elrejteni az istenek elől: nem az év végére tették, hanem az utolsó hónap, Februarius napjai közé.

Ilyenkor február 23. után következett a szökőhónap, majd február 24. és a többi napok. Ennek maradványaként a négyévenkénti szökőnap a mai naptárban is febr. 24., és nem 29.

Még nagyobb zavart okozott a papok részrehajlása (és néha bizonyára tudatlansága is). A rómaiak évente két consult választottak, a köztársaság korában ők irányították az államot. Előfordult, hogy a consulok működése nem tetszett a papoknak: ilyenkor nem tettek az évbe szökőhónapot akkor sem, ha kellett volna; ha viszont a consulok kedvében jártak a papoknak, kaptak többlet-hónapot, ha amúgy nem járt volna is. Az is lehet, hogy néha egyszerűen csak figyelmetlenül, hibásan jártak el. Mindezzel végül sikerült a naptárt úgy összekeverni, hogy i.e. 47.-re a szüreti ünnepek tavaszra kerültek.

Hogy tűnt el február 30-a?

Ezt elégelte meg Iulius Caesar, s egy alexandriai csillagász, Szószigenész javaslata szerint naptárreformot rendelt el. A Hold járásával nem törődött; a hónapok felváltva 31 és 30 naposak lettek, kivéve az utolsó hónapot, Februariust, amelynek 29 nap maradt. Minden negyedik évben Februarius egy szökőnapot kapott, amelyet 23. után iktattak be; így az év átlagos hossza 365,25 nap lett. Az ötödik hónapot, a Quintilist Caesar saját nevéről elnevezte Iulius-nak. Végül pedig, hogy a tavaszi napéjegyenlőség ismét március 15-re essék, i.e. 46-ban 445 napot számláltatott; ez lett az "annus confusionis ultimus", az "utolsó zűrzavaros esztendő".

Caesar meggyilkolása után egy ideig a szökőszabályt pontatlanul alkalmazták, s a naptár ismét kezdett elcsúszni a természet évéhez képest. A hibát az első császár, Augustus hozta helyre. Ezért úgy gondolta, ő is megérdemel egy hónapnevet; el is nevezte magáról saját születésének hónapját, a hatodik hónapot, Sextilist Augustusnak. Ám Iulius hónapjának 31 napja volt, Augustusnak viszont csak 30! Elrendelte tehát, hogy ezután Augustusnak is 31 napja legyen (a szükséges napot Februariustól vették el, azóta van csak 28 napja, szökőévben is csak 29). Hogy ne legyen három 31 napos hónap egymás mellett, Augusztus megfordíttatta a 30 és 31 napos hónapok rendjét. Ezzel kialakult a végleges - és célszerűtlenül bonyolult - római naptár.

Kopernikusz nem vállalta

A Julián-naptár azonban nem volt pontos, mivel az év, mint láttuk, valamivel rövidebb 365,25 napnál. Ezért több száz év alatt a napéjegyenlőség március 15-ről 21-re került. Már a korai keresztények számára is nagyon fontos volt a tavaszi napéjegyenlőség időpontjának ismerete, mert mozgó ünnepeiket ennek alapján tartották. (A húsvétvasárnap meghatározása ma is a következő: a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap.) Így hát a főpapok 325-ben (a niceai zsinaton) úgy döntöttek, hogy ezután a napéjegyenlőség márc. 21-én lesz. A naptár hibáját azonban nem szüntették meg, ezért az eltolódás folytatódott, és az 1500-as évekre már további 10 napot tett ki. A naptárreform egyre aktuálisabb lett, több pápa fontolgatta is, és pl. IV. Sixtus a híres csillagászt, Regiomontanust hívta Rómába, majd X. Leó 1515-ben Kopernikuszt, hogy segítsenek új naptárt kidolgozni. Regiomontanus azonban fiatalon meghalt, Kopernikusz pedig nem vállalta a dolgot, mondván, hogy a napév hosszát még nem ismerjük elég pontosan, ezért úgysem sikerülne jó naptárt alkotni.

Forrás: AFP
XIII. Gergely, a reformer

Újabb reform jöhet

Végül, több tudós segítségével, XIII. Gergely pápa vezette be az új naptárt. 1582-ben október 4. után mindjárt október 15-ét íratott, hogy a napéjegyenlőség dátumát a helyére, március 21-re tegye vissza. Továbbá, hogy a jövőben ne legyen szükség ilyen korrekcióra, úgy rendelkezett: ne minden 4. év legyen szökőév, hanem a kerek 100-as évszámú évek csak akkor, ha évszámuk 400-zal is osztható. Tehát 1700, 1800, 1900 nem volt szökőév, de 2000 az volt. Így a naptári év átlagos hossza csak kb. 26 másodperccel rövidebb a napévnél; ez az ún. Gergely- naptár olyan pontos, hogy hibája csak mintegy 3300 év alatt nő egy egész napra.

Naptárunk bonyolultságának kiküszöbölésére sokan újabb reformot javasolnak. Több mint 200 naptárreform-tervezet áll rendelkezésre. Köztük egyesek, pl. a Világnaptár, azt is lehetővé tennék, hogy minden évben ugyanazt a naptárt lehessen használni, sőt még a húsvét dátuma is rögzíthető legyen. Azonban - elsősorban az egyházak tiltakozása miatt - egyelőre nincs mód valamelyikük bevezetésére. Ha új naptárt vezetnének be, azzal is lenne gond: meg kellene szokni az új rendszert, amelyben esetleg egészen más dátumok szerepelnének, mint a mostaniban. Még a "legszelídebb" tervezet, a Világnaptár elfogadása esetén is előfordulna, hogy eddig létező dátumok egyszerűen megszűnnének: nem lenne pl. márciusnak vagy májusnak 31. napja, ellenben február 30 napot kapna. Aki tehát március 31-én született, annak soha többé nem lenne születésnapja, viszont a február 29-én születettek ezután minden évben ünnepelhetnének. E sorok írója is ez utóbbiak közé tartozik: idén tarthatja 16. születésnapját.

Csaba György Gábor

KAPCSOLÓDÓ CIKK