Köszönnek egymásnak a delfinek

Vágólapra másolva!
A füttyel azt is közlik egymással az állatok, hogy "barátságos szándékkal közeledem, nem akarok támadni".
Vágólapra másolva!

Régóta ismert, hogy a vízi emlősök, így a palackorrú delfinek által kiadott hangok egy igen összetett kommunikációs rendszer alkotóelemei. A legújabb kutatásokból kiderült, hogy a delfinek a találkozásokkor nemcsak bemutatkoznak, de üdvözlik is egymást.

Amikor idegen delfinek találkoznak egymással, akkor egyedi köszöntő "bemutatkozó füttyöt" hallatnak. Fogságban tartott állatokon végzett vizsgálatok alapján évtizedek óta tudjuk, hogy minden egyes palackorrú delfinnek (Tursiops truncatus) egyedül rá jellemző füttye van, s ezt társai, "ismerősei" még akkor is felismerik, ha a füttyszót nem eredetiben hallják, hanem hangfelvételről játsszuk le nekik, mondja Vincent Janik, a skóciai St. Andrews Egyetem állati kommunikációval foglalkozó szakembere.

A kutatók most arra is rájöttek, hogy ez a fütty nemcsak azt jelenti "ez és ez vagyok", hanem egyéb üzenetet is hordoz. A füttyel azt is közlik egymással az állatok, hogy "barátságos szándékkal közeledem, nem akarok támadni" és tartalmazhat játékra felhívást is, írják a kutatók a Proceedings of the Royal Society B folyóiratban. A vizsgálat jelentősége, hogy először sikerült a szabadon a tengerben élő delfineknél bizonyítani a hanghasználat jelentőségét.

Janik és munkatársai víz alatti mikrofonok különlegesen elrendezett hálózatát használták, hogy a Szent András-öbölben kövessék a palackorrú delfinek csapatait (úgynevezett iskoláit), és rögzítsék, milyen hangokat hallatnak, amikor más csoportokkal találkoznak és lépnek kapcsolatba. Statisztikai módszerekkel választották el a "bemutatkozó füttyöket" (amelyeket a delfinek egyfajta személyes névjegykártyaként használnak) a delfinek által használt más "csiripelésektől" és "nyekergésektől".

A kutatók megfigyelték, hogy azokban az esetekben, amikor a delfiniskolák csatlakoznak egymáshoz és együtt úsznak, a találkozók előtt a csoport egyik delfinje bemutatkozó füttyöt hallat és a másik csoport egyik delfinje válaszol erre. Amikor a delfincsapatok csak elúsznak egymás mellett és nem csatlakoznak egymáshoz, akkor hiányoznak ezek a köszöntő füttyök.

A "köszöntési rituáléhoz" nem szükséges, hogy minden csoporttag "bemutatkozzék", mivel a delfinek echolokációs rendszerük segítségével képesek felmérni a másik csoport nagyságát, mondta Janik a LiveScience-nek. A kutatóknak nem sikerült kideríteni, hogy melyik delfin hallatja a bemutatkozó jelet, ezért azt nem tudják, hogy minden delfincsoportnak van-e egy kijelölt "kommunikációs vezetője", vagy bármelyik delfin javasolhatja az együttlétet. Janik és csoportja az utóbbi esetre gyanakszik, azaz szerintük a csoportok képlékenyek és nincs állandó vezetőjük.

A delfinhangok közül itt hallgathat meg több tucatnyit.