Hallgassa meg a tavalyi japán földrengés robaját!

Vágólapra másolva!
Mélyből feltörő hatalmas robaj: az egyéves évfordulóhoz közeledve közzétettek egy hangfelvételt a nagy japán földrengés morajáról.
Vágólapra másolva!

Mélyből feltörő hatalmas robaj töri meg a csendet, majd több kisebb, impulzusszerű hang követi, míg végül a zúgás fokozatosan elhalkul. Így hangzik a tavalyi 9-es magnitúdójú japán földrengés Peng Zhiang, a Georgia Tech Egyetem kutatójának hangfelvételén, melyet a földrengés szeizmikus hullámainak átalakításával hozott létre.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=U9J8BLYPnjWfo7U5

A földrengést Japánban több ezer szeizmográf rögzítette, és az adatokat a kormány hozzáférhetővé tette a kutatók számára. Peng szerint a felvétel olyan, mintha először egy mennydörgés hallatszana, majd kukorica pattogtatás és tűzijáték. A kutató eredményeit a Seismological Research Letters folyóirat legújabb számában publikálta.

Dr. Tóth László, az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetének kutatója az [origo]-nak elmondta, hogy az alacsony frekvenciájú földrengéshullámokat viszonylag könnyen, frekvenciaeltolással át lehet alakítani hanghullámokká. (Ezt a 2011. január 29-i oroszlányi földrengésnél is elvégezték, az ebből készült zeneszámot itt lehet meghallgatni.) A szakember elmondta, hogy a hullámok alacsony frekvenciája miatt a valóságban a tengerben nem lehetett hallani a rengést.

A földrengésről már tavaly is közzétettek egy hangfelvételt, melyet barcelonai Universitat Politecnica de Catalunya által működtetett, az epicentrumhoz közel (Kushiro és Hatsushima szigetek mellett) elhelyezkedő mélytengeri automata obszervatóriumok rögzítettek. A mélytengeri hidrofonok a vízben terjedő hullámokat rögzítették, a felvételt korábbi cikkünkben hallgathatja meg.