Elkészült a legrészletesebb térkép a földkéregről

goce
Vágólapra másolva!
Sosem látott részletességgel térképezték fel a földkéreg vastagságát az Európai Űrügynökség (ESA) GOCE-műholdja segítségével. A korábbi feltételezések igazolódtak, a kéreg alja 10 és 70 kilométer közötti mélységben húzódik.
Vágólapra másolva!

A Föld gravitációs terét feltérképező, valamint az óceánok áramlásait mérő GOCE (Gravity field and steady-state Ocean Circulation Explorer) műhold 2009 márciusában startolt. Fő műszere az Eötvös-ingához hasonló a gradiométer, amely az űrszonda három irányú gyorsulását nagy pontossággal méri, adataiból (a műhold apró gyorsulásaiból és lassulásaiból) pedig következtetnek a Föld gravitációs mezejére.

A műholdon lévő hat gyorsulásmérő nagyon csekély sebességváltozást is képes detektálni, a földfelszíni nehézségi gyorsulás 10000 milliárdod részével egyenértékű eltéréseket is ki tud mutatni. Az érzékenység növelése miatt a műhold pályája a Föld felszínéhez viszonylag közel, 255 kilométer magasan húzódik.

Egy olasz vezetésű kutatócsoport a műhold adatai alapján elkészítette a földkéreg és a földköpeny közötti határfelület (Mohorovicic vagy Moho-felület) első globális, nagy térbeli felbontású térképét. Ezt a felületet, amely éles határvonalat jelent a kőzetek tulajdonságaiban, Andrija Mohorovicic horvát geofizikus fedezte fel 1909-ben szeizmológiai megfigyelések alapján: a földrengések hullámainak beérkezési idejét mérve következtetett a határ létezésére, ahol a kőzet sűrűsége jelentősen megváltozik.

Forrás: ESA
A kéregvastagság értékeinek eloszlása a Földön. A kék szín nem vizet jelent, hanem vékony kéregvastagságot (ESA)

Az 1960-as évek elején a kutatók megkísérelték feltérképezni a határvonalat, de műszaki nehézségek és a projekt magas költségei miatt felhagytak a tervekkel. "A földkéregnek kisebb a sűrűsége, míg a földköpenynek lényegesen nagyobb. Mivel a sűrűség változása a tömegben is változást eredményez, a GOCE segítségével megfigyelhetjük a Moho-felületet" - magyarázta Daniele Sampietro, a Milánói Műszaki Egyetem kutatója.

Földváry Lóránt előadása a műhold újdonságairól (Polaris Csillagvizsgáló)

A mostani mérések alapján a Moho-felület 10-70 kilométeres mélységben van - a legsekélyebben az óceánok alatt, s a legmélyebben a magas hegyek alatt található. A jelenkori ismeretek szerint a határvonalon a bazalt és a gránit helyét átveszik a mélységi kőzetek, a földköpenyt alkotó peridotitok. Ezek magnéziumban gazdag, szilíciumban szegény ásványok - olinvin és piroxén, amelyek csak ritkábban találhatók a felszínen.

A GOCE műhold mozgásának pontos követésével a Föld geoid alakját minden korábbinál részletesebben sikerül feltérképezni (ESA - AOES Medialab)

A Moho-felület feltérképezése segít jobban megérteni a Föld belsejének működését, a tektonikai mozgásokat, de jó szolgálatot tehet új földgáz- és olajlelőhelyek felkutatásakor is.

Animáció a GOCE műhold mozgásáról. A mérések a jégtakaró jellemzőinek és a kőzetburokra kifejtett terhelésének megismerésében is segítenek (ESA - AOES Medialab)