Nobel-díjas tudós a Debreceni Egyetem díszdoktora

Vágólapra másolva!
Március 27-én előadást tartott a Főépület Aulájában Andrew V. Schally Nobel-díjas tudós, a Miami Egyetem professzora, akit díszdoktorai sorába avatott a Debreceni Egyetem.
Vágólapra másolva!

A tudományos előadás a professzor hipotalamikus hormonok, neuroendokrinológia, endokrin-onkológia és daganatterápia területen elért kimagasló eredményeit mutatta be.

Schally professzor 1977-ben kapott orvosi Nobel-díjat a hipotalamikus hormonok felfedezéséért, azok izolálásáért és biológiai hatásaik igazolásáért. Eddigi munkásságát több mint 2300 tudományos publikáció és könyvfejezet, könyv dokumentálja, valamint több, a humán endokrin, urológiai, nőgyógyászati valamint daganatterápiában napjainkban is használt gyógyszerkészítmény hatóanyagát az ő intézetében kísérletezték és fejlesztették ki, vagy kötődik Schally professzor nevéhez és munkásságához.

A Debreceni Egyetemmel, illetve a Gyógyszerésztudományi Karon Halmos Gábor professzor munkacsoportjával 2004 óta folytat intenzív, közös tudományos együttműködést, amelyet az elmúlt években megjelent számos publikáció, tudományos közlemény és PhD munka is fémjelez.

Andrew V. Schally Nobel-díjas tudóst - aki világszerte közel 30 egyetem díszdoktora - a Gyógyszerésztudományi Kar javaslatára avatta díszdoktorává a Debreceni Egyetem.