Ne kelljen felmászni a Tiszához

Egy új tanulmány szerint a tiszai árvizek ellen védő gátak emelése nem folytatható a végtelenségig. Ennél jóval olcsóbb megoldás, ha a Tiszát ismét kiengedik az árterekre.

A Tisza vízgyűjtőjéről lezúduló és a síkságon megrekedő csapadékvizek magas és hosszan tartó árvizeket, valamint nagy kiterjedésű belvízi elöntéseket okoznak a Tisza teknő alakú völgyében. A Tisza árvizei a tavaszi hóolvadást követően, márciusban és áprilisban kezdődnek, de átnyúlhatnak május, júniusra is. A kora tavaszi áradás veszélyesebb, mert ilyenkor a mellékfolyók és a Tisza árhullámai egymásra futnak. Ha az árhullámok április-májusi levonulással összefolynak, hosszantartó veszedelmes áradásokat okoznak. Ilyenkor voltak a rekord vízállasokat előidéző 1919, 1932, 1970, 1974, 1998, 1999, és 2000, 2006. évi árvizek, ahol a magas árhullámok elérték vagy meghaladták az árvédelmi töltések koronamagasságát.

A Tisza első szabályozása

Az ősi Tisza és mellékfolyói hatalmas területeket árasztottak el az Alföldön, és a táj jelentős részét igazi vadvízi országgá alakították át. Az alföldi folyók mentén elhelyezkedő települések azonban mindenhol az úgynevezett magasártéri szintre épültek, amelyek eredetileg szárazulatok voltak, és a legnagyobb árvizek sem öntötték el azokat.

A Tisza "megrendszabályozását" Vásárhelyi Pál vízépítő mérnök tervezte meg a 19. század közepén. A munkálatok az 1850-es években kezdődtek (ezt Vásárhelyi már nem élhette meg). A Tisza és mellékfolyóinak megépített gátrendszere, a mesterséges mederszakaszok, a kanyarulatok átvágása, a mocsárvilág csatornahálózat kiépítésével történő lecsapolása az akkori Európa legjelentősebb természetátalakító tevékenysége volt. A beavatkozások akkoriban megfeleltek a velük szemben támasztott társadalmi és gazdasági követelményeknek, azaz igyekeztek minél szűkebb gátak közé szorítani a folyókat, hogy a lehető legkevesebb termőföld vesszen kárba.

A korabeli mérnökök azonban nem számítottak a vízgyűjtő területeken bekövetkezett robbanásszerű urbanizációs változásokra, amelyek jelentősen megnövelték a folyó természetes hordalékszállítását. "Ez a folyamat oda vezet, hogy a folyó a hullámtér állandó feliszapolódásának hatására magasabban fog folyni, mint az ármentesítés előtti alacsony árterének szintje, amely az árvizek során vízborítás alatt állott. Így például a Tisza már nem az alacsonyártéren, hanem az általa feliszapolt magaslaton, a hajdani alacsonyártérből kiszakított hullámtéren fog folyni. A víz már nem fog tudni visszafolyni magasabban lévő medrébe, illetve hullámterébe. Ennek következtében a folyó árvízi vízszintje folyamatosan nő, s e miatt a gátak magasságát már öt-hétszer meg kellett emelni a 19. század óta" - mondta Schweitzer Ferenc geológus professzor, az Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója. Ugyanez történt az olaszországi Pó esetében, ahol már úgy kell felmászni a folyóhoz.

Az árvízvédelmi töltések magasságának növekedése Szolnoknál és a Közép-Tisza vidékén

Mi a megoldás?

Az eredetileg 50 évenkénti előfordulási valószínűséggel számolt egyszeri nagy árvizek kivédésére épített töltéseket vagy tetemes költséggel újra és újra magasítani kell, mint azt eddig tették, vagy pedig ezt a lehetőséget egy újabb megoldással ki kell egészíteni, mondja Schweitzer.

Ez pedig a hullámterek bővítése, kinyitása ott, ahol a felszínalaktani, a gazdaság- és társadalomföldrajzi viszonyok, az infrastruktúra ezt lehetővé teszik. Ez hozzájárulna egy természetközeli állapot kialakításához. Másik lehetőség az úgynevezett vésztározók kialakítása, amely az új Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése megvalósításának lényege.

A Tisza és a Körös torkolata közötti, a Köröstől északra lévő terület ma már csak kiegészítő töltések építésével tehető alkalmassá árvízi tározásra. Ennek oka, hogy a települések az utóbbi évszázadban részben a mélyártéren építkeztek, továbbá, hogy az utóbbi nagy árvizek vízszintje meghaladta a magasártér szintjét. Ezeket és további, az árvizek tározására alkalmas területeket a területrendezési tervekben ki kellene jelölni árvízi tározás céljára, azonnal építési tilalom alá kellene vonni és az ország árvízvédelmi stratégiája érdekében a földvásárlást és a területek hasznosítását szabályozni kellene, olvasható a Schweitzer Ferenc szerkesztésében, az MTA kiadásában a napokban megjelent Katasztrófák tanulságai - Stratégiai jellegű természetföldrajzi kutatások című könyvben.

Magyarországnak az 1830-as és 40-es évekhez hasonló feladatot kell felvállalnia. Száz-százötven évre szóló stratégiai döntést kell hozni folyóvölgyeink és védett ártereink népességének biztonsága érdekében, zárja az árvízi védekezésről szóló fejezetet Schweitzer.