3D-ben mutatja be a Naprendszert a NASA

2012.04.21. 10:15

Akár az összes bolygó mozgása és a köztük haladó űrszondák haladása is követhető a NASA új internetes alkalmazásával. A programmal tetszőleges irányból szemlélhetők meg az égitestek, és akár térhatású felvételeken is tanulmányozhatók.

Új internetes alkalmazást készített a NASA Eyes on the Solar System néven, amivel sorra látogathatók a Naprendszer égitestei, és követhetők az űrszondás programok. Akár több évre előre tervezett randevúk is megtekinthetők, amikor majd egy-egy űreszköz valamely égitest mellett elhalad.

 

Film a program használatáról

Az oldalon egy kiegészítő letöltése után felugró felületen lehet kiválasztani, hogy mely küldetés, jövőbeli tervezett misszió útvonalát szeretnénk végiglátogatni, a célpontokat közelről megvizsgálni. Az űrszonda útját követve annak mozgása tetszés szerint felgyorsítható, lelassítható, esetleg meg is állítható egy-egy érdekesebb pillanatban. Az alábbi ábra vázlatos áttekintést ad arról, hogy az ekkor látható képernyőn milyen funkciókat ajánl fel a rendszer.

Forrás: NASA
Áttekintés arról, miként követhető egy küldetés (NASA)

A monitoron felül háttérinformációk láthatók a küldetésről, a vizsgált célobjektumról, míg középen figyelhető meg a látvány, amely a szondáról tekintve a megfigyelő elé tárulna - de akár maga a szonda is megjeleníthető a képernyőn. A nézőpont tetszés szerint változtatható, hogy a legjobb legyen a rálátás. Lehet ugrálni a küldetés eltérő fázisai között, s közben adatokkal alátámasztva követhető, hol jár a szonda a Naprendszerben, milyen messze van a fontosabb égitestektől, és mi várható még a küldetés következő éveiben. A képernyő alján egy időskálán nyilak jelzik a program fontos eseményeit, és hogy jelenleg milyen fázisban van.

 

Film a fenti képen bemutatott Juno küldetésről, amely a Jupiternek és környezetének vizsgálatát célozza (NASA)

 

Anaglif nézetbe váltva, megfelelő piros-zöld szemüveggel térhatásban is élvezhető a látvány. A program segítségével egy hosszú, akár tíz évig tartó űrszondás küldetés lépései is néhány perc alatt végiglátogathatók, megvizsgálva a célpontokat és a közelítő látványukat, amit majd az adott űrszonda néhány év múlva ott tapasztal.

 

Film az Eyes on the Solar System alkalmazás használatáról (NASA)