A Romania elég nagy lenne a világ elpusztításához

Vágólapra másolva!
A Romániáról most elnevezett kisbolygó becsapódása képes lenne elpusztítani a Földet, de túl messze van.
Vágólapra másolva!

Így vezeti fel egyik hírét a Romania Business Insider című lap keddi száma, amely arról számol be, hogy a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) hivatalosan 7986 Romania névre keresztelte az eddig 1981 EG15 számmal futó kisbolygót.

Az égitestet még 1981-ben fedezték fel, és legutóbb idén április 29-én észlelték. Az IAU adatbázisában a névadó országról is olvashatunk pár sort: eszerint Románia Délkelet-Európában fekszik, fővárosa Bukarest. Területe nagyjából Franciaországénak egyharmada, itt van a Kárpátok, a Duna, kulturája és történelme pedig két évezredre nyúlik vissza.

A nevet Mirel Birlan román csillagász javasolta, aki szerint "ha a románok ezután felnéznek az égre, azt gondolhatják, hogy odafent is van egy kis Románia".

A Romania kisbolygó néhány kilométer átmérőjű, vagyis elég nagy ahhoz, hogy globális katasztrófát okozzon a Földön, ha becsapódik. Ez a veszély azonban nem fenyeget, tekintve, hogy a Mars és a Jupiter közötti fő kisbolygóövben kering, és soha nem közelíti meg bolygónkat - írja az Insider cikke.

Van kisbolygó Hungaria néven is, ezt 1898-ban fedezték fel.