Embert öltek egy svéd állatpark farkasai

Vágólapra másolva!
Megöltek egy gondozót a Kolmarden svéd állatpark farkasai. A farkasok közé korábban rendszeresen vittek be látogatókat gondozói kísérettel.
Vágólapra másolva!

A harmincéves nő holttestére kollégái a falka kifutójában találtak, ahová egyedül léphetett be. "Úgy gondoljuk, nagyon gyorsan történhettek az események" - mondta el Mats Höggren, az állatpark vezetője az Aftonbladet című lapnak.

A gondozó nagyon tapasztalt volt, közeli kapcsolatot alakított ki az állatokkal. A Kolmarden park fő attrakciói közé tartozik, hogy a látogatók a személyzet felügyelete mellett egy órát eltölthetnek a farkasok közvetlen közelében. Ezt a programot honlapjuk szerint a baleset miatt határozatlan időre felfüggesztették.

Egyelőre tisztázatlan, miért támadták meg a farkasok a nőt. Höggren elmondása szerint a múltban történtek már kisebb incidensek. Többek között egy tizenöt éves lányt harapott meg farkas, mivel a lány pánikba esett az állatokkal való érintkezés miatt.

Olof Liberg farkasszakértő szerint nagyon ritka, hogy az állatok emberre támadjanak. "A fogságban élő farkasok nem félnek az emberektől, egyfajta műfarkasoknak tartják őket. A gondozó valószínűleg valami szokatlan dolgot csinált, ami támadó viselkedést idézett elő a falkában" - véli Liberg.