Tehénnel együtt temették el az asszonyt

Vágólapra másolva!
Bizarrnak nevezik a régészek azt a leletet, amelyet Nagy-Britanniában, Cambridge közelében találtak. Az 1400 éve ásott sírba egy asszony mellé tehenet temettek el. 
Vágólapra másolva!

A fura lelet egyedülállónak számít Európában a régészek szerint. Általában férfi harcosokat temettek el állataikkal együtt, tehénnel együtt pedig még sosem találtak női csontvázat - mondta Faye Simpson, a Manchester Metropolitan University (MMU) munkatársa a Discovery News-nak. Mindez azt mutatja, hogy az asszony igen magas társadalmi státuszt élvezett saját korában és környezetében.

A tehén a gazdagság és bizonyos értelmében a családi, házi hatalom jelképe is az angol kutatók szerint. A Kr. u. 5. században a tehén fontos lehetett egy közösség túlélése szempontjából is, ezért feláldozása még nagyobb jelentőségű lehetett.

Forrás: Manchester Metropolitan University
Fent a tehén, alatta az asszony csontváza látható

Amikor a rómaiak már kivonultak Britanniából (Kr.u. 410-ben), komoly felfordulás volt a szigeten. A régészek szerint ezzel is magyarázható, hogy a nők szerepe hirtelen felértékelődött. Temetése alapján ugyanis a nő alighanem a regionális elit tagja lehetett - vélik a szakértők. Számos ékszert is találtak a sírban, ami erősíti teóriájukat. A fogak elemzéséből a kutatók azt gondolják, hogy az eltemetett nő a húszas-harmincas éveiben járhatott. Halálának okát azonban nem tudták megállapítani.