GPS-szel vizsgálták a menekülő birkákat

Debreceni Egyetem, juh, juhok, pr-anyag, bárány, birka, tenyésztés
Vágólapra másolva!
Ahelyett, hogy egyenként szétszaladnának, és összevissza menekülnének, a juhok összetömörülnek, ha ragadozó támadja meg őket.
Vágólapra másolva!

A brit kutatásban résztvevőknek egy állítólag 40 éves teóriát sikerült igazolniuk, bár valószínűleg a birkapásztorok ezt a jelenséget már korábban felfedezték.

Azt már korábban bebizonyították, hogy a juhok tényleg a nyáj közepére törekednek, amikor a ragadozók elől próbálnak elbújni. Ám most először GSP-szel is igazolták ezt. A kutatók a Current Biology című szaklapban tették közzé eredményeiket.

A kísérletet egy ausztrál kelpie terelőkutyával (egy Magyarországon kevésbé ismert pásztorkutyával) végezték a kutatók. A birkanyájat egy nyitott kapu felé terelték a kutyával, miközben figyelték a juhok mozgását.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A juhok akkor kezdtek a nyáj közepe felé törekedni, amikor a kelpie 70 méterre közelítette meg a nyájat. Bill Hamilton, evolúciós biológiával foglalkozó brit kutató szerint az egyes egyedek azért igyekeznek középre, hogy csökkentsék az esélyét annak, hogy a ragadozó éppen őket kapja el.

A kutatók minden birkára GPS-jeladót szereltek, a kutya segítségével pedig kontrollálhatóvá tették a kísérletet - egyébként nehéz lett volna egy támadást valódi ragadozókkal megrendezni és megismételni.

Andrew King, a londoni The Royal Veterinary College (Királyi Állatorvosi Főiskola) munkatársa, a cikk egyik szerzője szerint így most először tudták a nyájbeli összes birka mozgását megfigyelni.

"Korábban csak annyit tudtunk mondani, hogy igen, nekiindulnak, és középre futnak" - tette hozzá az állatorvosi főiskola kutatója. Most viszont már mindegyik állatról meg tudták mondani, hogy miként viselkedett. Mindennek azért van jelentősége, mert így azokat a neurológiai, idegrendszeri változásokat is tanulmányozhatják a kutatók, amelyek a kollektív viselkedést szabályozzák és az egyedek közötti magatartást befolyásolják.