Dinoszauruszt akar klónozni egy ausztrál milliárdos

Vágólapra másolva!
Clive Palmer állítólag már felvette a kapcsolatot a Dolly bárányt előállító kutatókkal.
Vágólapra másolva!

Újabb meghökkentő tervvel állt az ausztrál milliárdos, Clive Palmer. A The Sunshine Coast Daily című ausztrál napilap értesülései szerint egy dinoszaurusz klónozását tervezi, és állítólag már felvette a kapcsolatot a Dollyt klónozó tudósokkal. A dinoszaurusz saját birtokán éldegélne Queenslandben, saját Jurassic Parkjában.

A lap "Palmerhez közel álló forrásra" alapozza a hírt, így a Gizmodo.com szerint az egész akár kacsa is lehet. Ugyanakkor Palmer az az ember, aki idén áprilisban bejelentette a Titanic II. megépítését (azóta erről már valószínűleg lemondott).

Palmernek márciusban volt egy emlékezetes húzása: akkor a Greenpeace-t vádolta azzal, hogy a CIA támogatásával tönkre akarja tenni az ausztrál bányászatot (Palmer bányamágnásként körülbelül 8 milliárd ausztrál dolláros, azaz körülbelül 7 milliárd eurós vagyonnal rendelkezik a Forbes szerint).

A dinoszauruszok klónozása mai tudásunk szerint nem lehetséges, a Gizmodo.com pedig arra figyelmeztet, hogy a filmekben is mindig meneküléssel végződik.

Mint arról szerdán beszámoltunk, az orosz milliárdos, Jurij Milner 27 millió dollárt osztott ki 9 fizikus között az általa alapított díj jutalmaként.