Sztahanov és a magyar munkáscelebek

2012.08.30. 7:28

A rugalmatlan, központosított tervgazdaság Alekszej Sztahanov nélkül megbukott volna, a munkaversenyek viszont dinamikus elemeket vittek a gazdaságirányításba. Az alkoholista szupermunkás ezért volt fontos a szovjet típusú rendszerek számára. A sztahanovista mozgalomnak természetesen magyar sztárjai is voltak.

A sztahanovista mozgalom névadója, Alekszej Grigorjevics Sztahanov 1935. augusztus 30-áról 31-ére virradóra, egy hatórás műszakban érte el első csúcsteljesítményét. Százkét tonna szenet fejtett le öt óra és negyvenöt perc alatt, ami a norma 1457 százalékának felelt meg. (A norma hét tonna lett volna.) Sztahanov keze alá talán sokan dolgoztak, és egyesek szerint egy új szénfejtési eljárásnak is köszönhették a rekordot.

A sztahanovizmusnak azonban nem az volt a lényege, hogy egy ember (névtelen segítőivel együtt) hány százalékra teljesíti a normát, hanem az, hogy egy egész gazdaságot mozgósítsanak általa. A bányászok napja sem véletlenül lett a Szovjetunióban augusztus utolsó vasárnapja - Sztahanovot mint példát emelték a többi munkás elé. Olyan példapként, amilyen a valóságban sosem volt. Kapott ugyan új, bebútorozott lakást, halála után települést neveztek el róla, kitüntették számtalanszor. Mindeközben azonban idült alkoholista lett. Ám nemcsak ezt nézték el neki, hanem azt is, hogy állítólag egy 14 éves lányt vett feleségül, legalábbis egy orosz nyelvű internetes cikk szerint.

Mozgósítás nélkül működésképtelen a tervgazdaság

Sztahanov azonban jelenségként érdekes. 1935-ös "hőstettével" indult útjára ugyanis a Szovjetunióban a sztahanovista mozgalom. Sztálin 1935-ben a sztahanovisták első értekezletén tartott beszédében azt mondta, az a szocialista munkaverseny újabb és magasabb foka - mindez Horváth Sándor, Majtényi György és Tóth Eszter Zsófia Élmunkások és sztahanovisták című, 1998-as tanulmányában olvasható, amely a História folyóiratban jelent meg.

Soós Károly Attila közgazdász terjedelmes kötetet írt 1986-ban Terv, kampány, pénz címmel, amelyben rámutatott arra, hogy az egy központból irányított tervgazdálkodás óhatatlanul konfliktusokhoz vezet. Ezeket a konfliktusokat korábban a hiánygazdaságot elemezve egy másik közgazdász, Kornai János munkái magyarázták meg. Az állandósuló hiány, a tervtől való elmaradások, a rugalmatlan központi tervezés miatt az államszocialista rendszerek gazdasági működőképességének fenntartásához szükség volt egy dinamikus, rugalmas elem beépítésére.

Forrás: Library of Congress
Sztahanov egy bányásztársával beszélget

Ezért volt szüksége a gazdaságirányításnak a sokszor politikai célokat hangoztató mozgósításra, a különböző munkaversenyekre, termelési kampányokra vagy a kommunista szombatokra (gyakorlatilag: hétvégi ingyenmunkára) is. Így az országos szintű tervgazdaság bevezetését Magyarországon is ellensúlyozni kellett a helyi vagy a világgazdasági folyamatokhoz való alkalmazkodással. Másrészt a munkaverseny-mozgalom gyökere bizonyos munkaszervezési módszerekben is fellelhető: a két világháború között az amerikai taylorizmusban és a francia Bedeaux-rendszerben - mondta az [origo]-nak Tóth Eszter Zsófia történész.

A világpolitikai helyzetet is figyelembe kellett venni Magyarországon: Gyarmati György A Rákosi-korszak című könyvében hívja fel a figyelmet arra, hogy a koreai háború (1950-53) és az 1948/49-től kezdődő jugoszlávellenes hisztéria hatására kezdték a hadiipart gyors ütemben fejleszteni.

1950-től sztahanovista lett a mozgalom

Vagyis a kommunista gazdaságpolitika a mozgósítás révén emelt be egy rugalmas elemet a szilárdnak mondott (ám a gyakorlatban működésképtelen) tervgazdaságba. Nem véletlen, hogy Sztálin már a harmincas évek közepén, nem sokkal az ötéves tervek megindulása után a sztahanovista mozgalmat erőltette. Magyarországon az 1948-ban befejeződő államosítások után lett nagy szükség 1949-50-től a mozgósításra.

A magyar élmunkásmozgalmat 1948-ban indították be, alulról jövő kezdeményezésként feltüntetve. A nyitányt az 1848-as forradalom és szabadságharc centenáriumára időzítették. Ezt 1950-ben szovjetizálták, keresztelték át sztahanovista mozgalomra, az MDP 1950. januári határozatával.

A Szovjetunióban a már létező munkaverseny-mozgalmat fejlesztették tovább sztahanovizmussá 1935-től. Horváth, Majtényi és Tóth szerint speciális munkaversenyformák is megjelentek: az Izotov-mozgalom a munkamódszer-átadásra, a tisztasági mozgalom a gépek körüli rendcsinálásra, az újítómozgalom a termelés korszerűsítésére szolgált.

Magyarországon 1949-ben kezdődött a szovjet minta másolása. Sztálin 70. születésnapja tiszteletére az MDP Szervező Bizottsága határozatának értelmében 1949. október 28-ától december 21-éig munkafelajánlási mozgalom indult, ez jelentette a magyarországi sztahanovista mozgalom kezdetét Horváthék tanulmánya szerint.

Forrás: AFP
Sztálin

Tóth Judit írja ehhez kapcsolódóan a mezőgazdasági versenyekről szóló egyik tanulmányában: a "Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségének (KV) 1950. január 20-ai határozata már kimondta, hogy 1949 második felében a szocialista munkaverseny a párt vezetésével tömegmozgalommá fejlődött. Ebben nagy szerepet játszott a Sztálin 70. születésnapja tiszteletére indított munkafelajánlási mozgalom, valamint a december 21-ére szervezett ún. sztálini műszak".

Ki számított sztahanovistának?

A KV határozata értelmében sztahanovista munkásnak kellett tekinteni azt, aki a többi munkással azonos munkafeltételek mellett normáját vagy egyéni tervét nem csupán egy alkalommal, hanem rendszeresen, meghatározott időn át legalább 200 százalékban teljesíti, vagy rendszeresen túlteljesíti, és aki a termelés és termelékenység fokozására ésszerűsítést, újítást valósít meg, valamint a magasabb termelékenységet biztosító munkamódszerét munkatársainak átadja.

Ily módon Tóth Judit szerint szorosan kapcsolódott az újító mozgalom a sztahanovizmushoz, annak egyfajta előfeltételét jelentette. Ezért szerveztek 1949. október közepén Országos Újítókiállítást, valamint október 28-án Újító Kongresszust. Ez utóbbin szovjet sztahanovisták is részt vettek, akik tapasztalataik, munkamódszereik átadásával kívánták segíteni a hazai mozgalmat.

Százezer élmunkás és sztahanovista

Horváthék tanulmányából kiderül, 1950-től már nem élmunkás-, hanem sztahanovistajelvényeket osztottak a munkában élen járóknak. 1948 és 1950 között 16 200 élmunkásjelvényt, 1950-53 között 115 ezer sztahanovista oklevelet osztottak ki. 1953-tól a sztahanovista cím helyét fokozatosan átvette a Kiváló Dolgozó kitüntetés, majd 1956-ban a kitüntetés megszűnt. Több mint 100 ezer munkás kapott élmunkás- vagy sztahanovista kitüntetést. Mindebből jól látszik a közgazdászok elemzésének jogosultsága: a tömegmozgalommá vált sztahanovizmusnak a gazdaság rugalmasságát kellett megőriznie.

A munkaversenyek óriási jelentőségét bizonyítja a hivatalos pártlap, a Szabad Nép 1950. február 19-ei riportja is, miszerint a Hydroxigén-gyár dolgozóinak fele "egyéni versenyző", az üzemátlag "142 százalék", a munkások több mint 80 százaléka pedig 120 százalékon teljesít. Ha eltekintünk a híradás megbízhatóságának vizsgálatától, akkor is nyilvánvaló, hogy tömeges jelenségről van szó. A céggel még így sem volt elégedett a Szabad Nép, kifogásolta, hogy a gyár "pártszervezete és üzemi bizottsága megelégedett ezekkel az eredményekkel", a lap ugyanis hiányolta az 1950. januári párthatározat dolgozókhoz való "levitelét".

A kor celebjei: Pióker, Bordás és Muszka

Miközben tömegmozgalomról volt szó, azért voltak a kornak sajátos "celebjei" is Tóth Eszter Zsófia szerint. A történész elmondta, körülbelül 10-12 sztahanovista rendszeresen szerepelt a pártsajtóban. A központi pártlap, a Szabad Nép számos cikket írt róluk, filmfelvételek készültek munkájukról, szovjet sztahanovistákkal kellett rendszeres tapasztalatcseréken megjelenniük, de az olvasók arról is értesülhettek, mit vettek megemelkedett fizetésükből: Potancsek András öntő az unokájának korcsolyát, Gábor Sándorné szövőnő új konyhabútort.

A szovjet sztahanovistákkal való szereplést, a filmforgatásokat kevesen szerették, és bár a sztahanovisták zöme budapesti lakóhelyű volt, sokan közülük, főleg a celebek között, erdélyi születésű, onnan származó élmunkás volt. Tóth Eszter Zsófia szerint ők nagyon szorgalmas, törekvő emberek voltak, akik talán szívesebben vállalták azokat a kompromisszumokat, amelyek a sztahanovizmussal jártak együtt. Ilyen volt például Pióker Ignác, a híres gyalus, vagy Bordás András és Muszka Imre, a Csepel Vas- és Fémművek két híres sztahanovistája.

Forrás: MTI/Komlós Tibor
Bordás András, Ritzinger Géza és Muszka Imre

Csak ketten futottak be igazi karriert
 
Tóth Eszter Zsófia szerint különös, hogy a sztahanovisták közül csak ketten futottak be igazán nagy karriert: Pióker országgyűlési képviselő lett, míg Horváth Ede a győri Rába vezérigazgatójává avanzsált. Később ő lett a híres-hírhedt "vörös báró", aki a magyar ipar egyik meghatározó vezetője volt évtizedeken át, a Kádár-korszak nagy részében is ő állt a Rába élén.

A celeb sztahanovisták magasabb fizetést, lakást kaptak, életszínvonaluk jelentősen eltért az átlagmunkásokétól. Tóth Eszter Zsófia idézi Varga Barnabás vájárt, aki így dicsekedett: "Most a demokrácia egészséges, szép lakáshoz juttatott. Keresetemből szoba-konyha bútort, értékes képeket, rádiót, feleségemnek bundát vettem. Hozzátehetem, hogy az idén két nagy disznót is vágtam, és a spejzomat teleraktam vele." Mindez mutatja, hogy a vájár hiába volt kiemelt ipari munkás, továbbra is mezőgazdasági tevékenységet folytatott a bányászat mellett, és kétlaki maradt, amit az 50-es évek hivatalos diskurzusában elítéltek, neki azonban elnézték. (Ez egyébként az egész szocialista korszakon át érdekes kettőség volt Magyarországon, sok munkás így egészítette ki a fizetését, de a sztahanovistáknál ez már aligha lehetett létszükséglet.)

Egy sztahanovista, akit a disznóólban gyilkoltak meg

A disznók azonban nem mindenkinek hoztak szerencsét: Bordás Andrást, a sztahanovista kor egyik sztárját Csepelen 1956-ban a tömeg ávósnak nézte, és kergetni kezdte. Egy disznóólba menekült, ott lőtték agyon. Más sztahanovisták sem dicsekedtek múltjukkal '56-ban. A celebek közül Muszka Imre disszidált, máig bizonytalan, mi is történt vele. Tóth Eszter Zsófia igyekezett megkeresni őt, illetve családját, de nem sok nyomra bukkant.

Kevesebb sztahanovista volt a mezőgazdaságban. Az [origo]-nak nyilatkozó Tóth Judit agrártörténész szerint ennek több oka is van. Egyrészt a mezőgazdaság szocialista átszervezése csak 1948 után kezdődött. Másrészt míg az iparban Horváthék tanulmánya szerint is a jól képzett munkáselit egy része csatlakozott a sztahanovista mozgalomhoz, addig a mezőgazdaságban a falvak elitjéhez tartozó kulákok ellen éppen politikai kampány folyt. Ennek jegyében a gazdag paraszti réteg további gyarapodásától tartva igyekeztek őket a versenyekből is kizárni.
 
Előretolt bástya: a gépállomás

Ezért aztán inkább a gépállomásokon dolgozókat szemelték ki élmunkásnak az agrárvidékeken. A mezőgazdaság területén a verseny elsődleges célja a termelés fokozása mellett a begyűjtés előmozdítása volt. Ennek érdekében különböző hangzatos jelszavak alatt szinte egész évben folytak a begyűjtési versenyek. Már 1950-ben előírták azt, hogy minden "dolgozó paraszt", aki beszolgáltatási kötelezettségét 200 százalékon felül teljesítette, díszoklevelet kapjon. Mindemellett versenyt indítottak a vetéstervek teljesítése, a szántás és a tarlóhántási munkálatok mielőbbi elvégzése érdekében, de a tejhozam és az állatszaporulat növekedését is remélték a versenyektől.

A szocialista szektoron belül a gépállomások vettek részt legnagyobb arányban a munkaverseny-mozgalomban, ezáltal is bizonyítva, hogy a gépállomás dolgozói - mintegy az ipari munkásság előretolt bástyáiként - fontos pillérét képezik a munkás-paraszt szövetség erősítésének. Az iparban kialakult munkaversenyekhez az itt kibontakozó versenyek hasonlíthatók a leginkább. Tetten érhető ez abban is, hogy javarészt a gépállomásokon, főleg a traktoristák között találkozhatunk sztahanovistákkal, valamint az újítómozgalom megjelenésével.

Gorbacsov, a mintakombájnos

Érdekes, hogy a Szovjetunióban sem a mezőgazdasági munkásokat emelték ki a politikai kampányokban. A gépállomásokról viszont valódi karrierek kezdődtek ott is: egy Sztavropol megyei fiatal diák, bizonyos Mihail Gorbacsov részben annak köszönhetően jutott be a moszkvai központi elitegyetemre az ötvenes években, hogy a normát túlteljesítő brigádban dolgozott kombájnos édesapjával együtt. Erről Archie Brown ír The Gorbachev Factor című életrajzában.

Forrás: AFP
Gorbacsov is sztahanovistaként kezdte

Gorbacsov családjában ugyanakkor korábban kuláknak minősített rokonok is voltak, de érdekes módon ez nem hátráltatta karrierjét. Ilyenfajta "nép ellenségei" Gorbacsov vezető- és kortársai közül a konzervatív (de kezdetben szintén valamelyest reformpárti) Jegor Ligacsov és a reformereket inkább támogató Eduard Sevardnadze rokonai között is előfordultak - ahogy Stephen F. Cohen írja a nyolcvanas évek szovjet átalakulását elemezve a Soviet Fates and Lost Alternatives című könyvében. Mindez mutatja, hogy a Szovjetunió hanyatlásakor, a peresztrojka és a glasznoszty felerősödésekor már nem feltétlenül a sztahanovista múlt volt a meghatározó.

KAPCSOLÓDÓ CIKK