Ez a magyarázat a Mars-járó fotóin lévő ufókra

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban a neten rohamosan elterjedt marsi "ufók" egyszerű pixelhibák, illetve az eredeti NASA-képek megbuherált változatai.
Vágólapra másolva!

Amióta a NASA Curiosity Mars-járója földet ért a vörös bolygón, és bekapcsolta a kameráit, folyamatosan érkeznek a felvételek a Marsról. A képek igen látványosak és tudományos szempontból is érdekesek, de az UFO-hívők ezzel nem elégednek meg: szerintük a rover már számos ismeretlen repülő tárgyat és más furcsaságot örökített meg a bolygón.

Az első találgatások már rögtön a landolás után szárnyra kaptak, ugyanis a marsi horizontról készül felvételeken megjelent egy távoli, homályos alakzat, majd hirtelen el is tűnt. Hamar világossá vált azonban, hogy nem földönkívüli-tevékenységről van szó, hanem csak a Curiosityt talajra helyező égi daru ért földet körülbelül 600 méterre a rovertől, és ennek a porfelhője látható a felvételeken.

Az UFO-hívők azonban nem adták fel: egy YouTube-felhasználó szerint a Mars-járó más felvételein négy lehetséges repülő csészealj látható. StephenHannardADGUK videóját már közel kétmillióan látták. Hannard szerint az eredeti képeken nehezen láthatók a kis fehér pontok az égbolton, ezért ő néhány szűrő segítségével könnyebben láthatóvá tette azokat (értsd: photoshopolta a felvételeket).

Szakértők szerint azonban a 4 fehér pont csak pixelhiba a kamera CCD-érzékelőjén, írja a Space.com, az egyik legnagyobb űrkutatási hírportál. Marc Dantonio videoelemző (aki számos UFO-felvételt analizált már, és speciális effekteket készít az amerikai kormány számára) a Huffington Postnak elmondta: most is biztos benne, hogy a kamera pixelhibáiról van szó. Dantonio szerint minden CCD-érzékelőben találhatók hasonló hibák, de a nyugodt és vékony marsi atmoszférában ezek feltűnőbbek, mint az aktív földi atmoszférában. Valójában pontosan a felvételek utólagos szerkesztése miatt tűnik úgy, mintha lenne valami az égbolton.

Egy másik, elsőre keményebb diónak tűnő próbálkozás: a ParanormalCollection nevű felhasználó videóján két fehér pont látható, amelyek fokozatosan felemelkednek a marsi horizontról. A feltöltő szerint a videó alapját képező sorozatfelvételeket a rover egyik veszélyelkerülő kamerája készítette, és véletlenül szivárogtak ki a NASA-tól.

A képek tényleg a NASA-tól származnak, valójában a Curiosity elsőként közölt képei közé tartoznak, amelyeken az égi darutól származó, fent említett porfelhő is látható. A különbség az, hogy a NASA eredeti felvételein nincsenek ilyen mozgást végző fehér pontok. A Space.com epés megjegyzése szerint ezek után csak az a kérdés, hogy a NASA tüntette el a fehér pontokat a képekről, majd jutatta el az eredetiket ParanormalCollection számára, vagy a YouTube-felhasználó rajzolta rá a pontokat a felvételekre.

Forrás: NASA
A NASA eredeti felvételén látható két pont a kamera objektívjén megcsillanó fény miatt jött létre - talán ez adta az ötletet a felhasználónak