Vágólapra másolva!
Kötődési zavarokat és a tanulási képességek romlását okozták az ebeknél a természeti katasztrófák.
Vágólapra másolva!

A házikedvencként tartott, elkóborolt kutyáknál hosszan elhúzódó stressztüneteket tapasztaltak japán kutatók, akik a 2011-es földrengés, szökőár és az azt követő fukusimai atomerőmű baleset hatását vizsgálták.

Tanulmányukban az Azabu Egyetem kutatói elhagyott kutyák viselkedését hasonlították össze: az egyik csoportba a fukusimai körzetből kimentett, magukra maradt kutyák kerültek, míg a kontrollcsoportba a földrengés előtt, 2009-2010-ben befogott kóborkutyák.

"A hosszú távú gondoskodás és odafigyelés az embereknél és a társaikként velük élő állatoknál is szükségesnek látszik, hogy a katasztrófa pszichológiai hatásait enyhítsük" - írták a kutatók a Scientific Reports című szakfolyóiratban pénteken megjelent tanulmányukban.

Az átélt stressz olyan elhúzódó, mély pszichoszomatikus hatásokat kelthetett, amelyek a viselkedés megváltozásában nyilvánulnak meg a kutyáknál, például a kötődés zavarában és a tanulási képességek romlásában - idézte a tanulmányt a LiveScinece című ismeretterjesztő portál.