Páratlan őshüllő-lelőhelyet találtak

2012.11.07. 7:10

Magyar paleontológus is közreműködött egy rendkívüli őslénytani lelőhely kutatásában: Rabi Márton egy német-kínai kutatócsoporthoz csatlakozott a mintegy 1800 példányt tartalmazó kínai lelet együttes feldolgozása során. Egyetlen fosszíliadús réteg segítségével megduplázták a jura időszakból ismert teknős példányok számát.

A kutatócsoport tagjai alig hittek a szemüknek 2008 áprilisában, amikor először jártak a Turpán-medence egyik lelőhelyén, amelyet aztán "Mesa Chelonia" névre kereszteltek el. Számtalan teknőscsont hevert ugyanis egymás hegyén-hátán a Kína ÉNy-i részén (Xinjiang tartomány) kibukkanó rétegben. Akkor nem volt idejük a rétegsor részletes feltárására, ezért még kétszer visszatértek a területre 2009-ben és 2011-ben. Ennek a három expedíciónak az előzetes eredményei most láttak napvilágot a Németországban megjelenő Naturwissenschaften folyóiratban.

A kutatók novemberben visszatérnek Kínába, hogy részletesen feldolgozzák az azóta kipreparált teknősmaradványokat. "Az összes ma élő teknőscsoport őseit a jura időszakban kell keresnünk, azonban az ilyen korú leletek igen ritkák. Egy ilyen tömeges lelőhely ezért egyedülálló lehetőséget kínál a teknősök korai fejlődésének tanulmányozására" - mondta Rabi Márton, a kutatócsoport tagja az [origo]-nak.

Forrás: Rabi Márton
A Turpán-medence jura időszaki rétegei a dinoszauruszok és más hüllők gazdag lelőhelyeiként ismertek. A háttérben a Shan Shan homoksivatag látható, a kép jobb felső sarkában lévő közelebbi domb pedig a "Mesa Chelonia" névre keresztelt teknőstemető

Teknősök temetője

A gerincesekkel foglalkozó paleontológusok csontbreccsának nevezik azokat a képződményeket, amelyekben rengeteg sok csont dúsul fel egy rétegben, és a minimális mennyiségű mátrixot tartalmazó beágyazó kőzetben egymást érik a különböző csontok. Ha nem is nagyon gyakran, de a kutatók szerencsére rendszeresen rábukkannak ilyen lelőhelyekre. Az viszont szinte példa nélküli, hogy ebben az esetben kizárólag teknősmaradványok alkotják a fosszilis leleteket, és ráadásul sok esetben teljes csontvázakkal kerülnek szembe a kutatók. Korábban mindössze két amerikai és egy bizonytalan mongol lelőhelyet ismertek, ahol nagyszámú teknős maradványa halmozódott fel egyetlen rétegben.

Forrás: Rabi Márton
A domb tetején található az a törmelékfolyás során lerakódott réteg, amelyben rengeteg teknősmaradvány, köztük számos ép csontváz megőrződött

Az eddigi vizsgálatok szerint a kínai példányok egy 10-20 cm vastag rétegben fordulnak elő, és az ősmaradványtartalmú kőzet oldalirányú kiterjedése kevesebb mint 100 méter. A teljes csontvázak még ennél is koncentráltabban és kisebb területen fordulnak elő. A középső-jura korú rétegsorból előkerült teknősmaradványok egyetlen fajhoz tartoznak, és a kutatók az Annemys nemzetséghez sorolják őket.

Forrás: Rabi Márton
Az egyik blokkban található teknős csontvázak egymás hegyén-hátán, az előzetes preparálás után

A legjelentősebb csontkoncentráció zónájában többnyire teljes csontvázak fordulnak elő, ahol az egyes csontok sokszor még eredeti helyzetükben is maradtak. Itt olyan sűrűn helyezkednek el egymás mellett az egyedek, hogy helyenként 36 teknőst tudtak összeszámolni egyetlen négyzetméternyi felületen. Ettől távolodva kevesebb maradvány található, és azok nem mindig maradtak egyben. A lelőhely konzervatív becslések szerint is közel kétezer példány többé-kevésbé ép maradványát rejti. Arra egyelőre nem találtak magyarázatot a paleontológusok, hogy a teknőspáncélok mellett miért nem fordulnak elő egyéb ősmaradványok (néhány halpikkelyt leszámítva).

Szomjan haltak az ősteknősök

Habár jelenleg ez a világ egyik legszárazabb vidéke, 160 millió évvel ezelőtt még tavak és folyók borították a hegyek közötti lapos medencét. A paleontológusok rekonstrukciója szerint azonban az életkörülmények akkor sem voltak mindig ideálisak. A szezonálisan kiszáradó vizes élőhelyek tömeges katasztrófát okoztak az egykori élővilág képviselői között, és ennek köszönhető a kivételes lelőhelynek a létrejötte is. A szárazság korai fázisában sok teknős pusztult el a táplálékforrások hiánya miatt. Ezt jelzi a lelőhely tágabb környezetében előforduló kevesebb és csak részlegesen megőrződött maradvány.

Forrás: Rabi Márton
Bár ez a módszer okozza a legkevesebb kárt a maradványokban, olykor előfordul, hogy egy kívülről nem látható teknőscsontvázat akaratlanul kettévágnak, amely így keresztmetszetben figyelhető meg (a képen a teknő középen, hosszában elvágott példány látható)

Néhány ma élő vízi teknőshöz hasonlóan a szárazság idején valószínűleg az Annemys képviselői is összegyűltek a folyó környékén, ahol még megmaradt valamennyi víz egyes mélyedésekben. Amikor azonban ezek a részek is teljesen kiszáradtak, akkor már nem volt további menekülési lehetőség, és valamennyi teknős ott helyben elpusztult.

Forrás: Rabi Márton
Egy szinte teljesen kipreparált, közel teljes Annemys csontváz

A később bekövetkező heves, monszunszerű esőzés viszont vastagon beterítette törmelékkel a teknőstemetőt, és részben összébb is sodorta a maradványokat. Ennek köszönhetően a fosszíliák szinte változatlanul őrződtek meg 160 millió évig, míg napjainkban újra a felszínre nem került a csonttartalmú réteg.

Forrás: Rabi Márton
Rabi Márton (középen) a Tübingeni Egyetem és az ELTE doktorandusza szerzőtársaival, Walter Joyce-cal és Oliver Wings-el, a Turpán-medencében

Ez a modell jól illeszkedik a korábbi adatok alapján a területre felállított paleoklimatológiai képhez. Az éghajlat alapvetően elég nedves volt ahhoz, hogy eltartsa az édesvízi teknősöket, szezonálisan viszont drasztikusan szárazságok sújtották a vidéket. Ez leginkább a monszunszerű, szubtrópusi klímának felel meg, mint amilyet jelenleg az afrikai Szahel-övezetben, vagy Ausztrália nagy részén ismerünk.

KAPCSOLÓDÓ CIKK