A boldog szocialista embernek nem kellett a drog

2012.11.24. 16:58

Először tabusították, 1968-tól üldözték, végül elismerték a Kádár-korszakban a droghasználat tényét. Az államszocialista rendszer végén, a nyolcvanas évek közepére az addigi titkolózó drogpolitika totális csődjét jelentette, hogy harmincezerre nőtt a drogot kipróbálók száma. A valódi korszakhatár azonban nem ez, hanem 1993 volt a drogpolitika történetében.

Ötven évvel ezelőtt, 1962-ben lett hatályos az 1961. évi V. törvény, azaz a büntető törvénykönyv. A jogszabályban először foglalkoztak a kábítószer-használat büntetőjogi vonatkozásaival Magyarországon (a 198. paragrafusról van szó: "visszaélés kábítószerrel"). Ugyanakkor ezt a jogszabályt sokáig nem alkalmazták, csupán az elvi lehetőséget teremtette meg a hatalom ahhoz, hogy fellépjen a droghasználók ellen.

Valójában ez nem volt több, mint az ENSZ 1961-es kábítószer-egyezményének ratifikálása - mondta az [origo]-nak Tóth Eszter Zsófia történész, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa. Hozzátette: két éve, Rácz József vezetésével, Bajzáth Sándor részvételével kezdtek kutatást a hazai kábítószer-történetről. Eredményeiket hamarosan megjelenő kötetükben összegzik.

Forrás: Fortepan
Fiatalok a Budai Ifjúsági Parkban az 1960-as években

Ekkoriban még a "galerik" elleni fellépés volt a rendőrség számára a fontos, a hatvanas évek folyamán a hippik ellen folyt kampány. Ugyanakkor felfigyeltek arra, hogy egyes galeritagok LSD-s jelvényeket hordanak. Persze a hatvanas évek Magyarországán nem volt még LSD, csak valamiféle divat volt ez a jelvény. Ám a galerikkel való leszámolás után - így például a Radics Béla rock-gitáros rajongóit tömörítő "nagyfások" (a Budai Ifjúsági Park egyik fája mellett "álldogálók") letartóztatása és koholt vádak alapján történő elítélése után - új célpontot kerestek a bűnüldöző hatóságok.

1968, a fordulópont

1968 jelentette a fordulópontot ebben a bűnüldözői gyakorlatban, és az állami drogpolitikáról is valójában csak ekkortól lehet igazán beszélni Tóth szerint. A hatvannyolcas diákmozgalmak, a Hair című musical és Milos Forman Elszakadás című filmje jelentősen hatott nemcsak a kor ifjúságára, hanem a hatóságok szemléletére is.

Ugyanez az esztendő, 1968 egyben tragikus fordulópontot is jelentett, mert ekkor hunyt el az első ember Magyarországon, akinek a halálát kábítószer-használat okozta (szipuzott és megfulladt). 1971-től kezdve - egy rendőrségi berkekben rossz hangulatot keltő Esti Hírlap-cikk nyomán - belügyminisztériumi (BM) utasításra a sajtó nem foglalkozhatott a kábítószer-problémákkal, vagyis tabusították a kérdést. Tóth szerint ennek egyszerű volt az oka: a szlogenek szintjén ugyanis az volt a helyzet, hogy "a szocialista embernek nincs szüksége kábítószerre, mert boldog". (Az Esti Hírlap cikkében arról volt szó, hogy egy férfi Olaszországból szerzett be kemény drogot, és egy fél Trabant árát adta oda érte.)

Forrás: Fortepan
"A szocialista embernek nincs szüksége kábítószerre, mert boldog"

A valóságban a droghasználat egyre terjedt. Először csak "szipuzásról", ragasztózásról ("pálmázásról") volt szó. (A Pálma ragasztó, később a Technocol Rapid és más hasonló ragasztók illóanyaga hallucinogén hatású volt.) Elsősorban a lakótelepi és az állami gondozásba került fiatalokat érintette ez a probléma, de az értelmiség és az értelmiségi elit gyermekeinek a körében is komoly gondokat okozott egy idő után a kábítószerezés. A nyugatról hazatért diplomaták gyermekei körében volt megfigyelhető például a droghasználat, persze náluk nem "pálmázásról" volt szó, hanem kemény drogokról. Minderről elsősorban Kisszékelyi Ödön, a BM-kórház orvosának levele számol be, amelyet Aczél Györgynek - Kádár János bizalmasának, a kultúr- és ifjúságpolitika egyik fő felelősének - írt.

A felnőttek körében Kisszékelyi szerint a gyógyszerrel való visszaélés volt jellemzőbb. Amikor a hatóságok érzékelték, hogy megnőtt bizonyos gyógyszerek forgalma, korlátozni kezdték a vények kiállítását, kiváltását, vagy kivontak a forgalomból egyes gyógyszereket. Így például a Parkinson-kór kezelésére szánt Parkánnal történt kezdetben az egyik legtöbb visszaélés. (De sok más gyógyszernek is volt tudatmódosító vagy hallucinogén hatása: Gracidin, kodeinszármazékok, morfium orvosi használatra.) A szigorítás után viszont a vények hamisítása kezdődött el, sőt előfordultak gyógyszertári betörések is.

Változás a hetvenes években

A helyzet a hetvenes évekre egyre súlyosbodott: 1973-76 között összesen kilenc halálos áldozata volt a kábítószernek Magyarországon. 1976-ban egy iskolai kirándulás végződött tragikusan: a budapesti gimnazista fiatal Parkán-túladagolásban halt meg, 1978-ban három szakközépiskolai tanuló lelte halálát zacskóval a fején. Erre a hatalom egyelőre csak úgy reagált, hogy ennek az évtizednek a közepén hozták létre az Állami Ifjúsági Bizottságon belül a kábítószer elleni albizottságot.

Ugyanakkor Tóth Eszter Zsófia szerint a drogfüggőket elsősorban továbbra is az alkoholbetegekkel együtt kezelték. Budapesten úttörő kezdeményezés volt a mai Nyírő Gyula Kórház pavilonrendszere, amelyet kifejezetten drogfüggők számára tartottak fenn, Takách Gáspár vezetésével, Funk Sándor úttörő munkásságával.

Forrás: AFP
 A Kádár-kori drogpolitika csődjét a legnyilvánvalóbban az mutatta, hogy a kábítószert kipróbálók száma 30 ezerre emelkedett a nyolcvanas évek közepére

A hetvenes években kezdődött meg a kábítószerezők büntetőjogi üldözése. Az 1978. évi IV. törvény újabb paragrafusokat tartalmazott a drogok használatával kapcsolatban (a 282. paragrafus: "visszaélés kábítószerrel", illetve a 283. paragrafus: "kóros szenvedélykeltés"). Ekkoriban számos elmarasztaló ítélet született kábítószerfüggők ellen. (Az egyik első elítélt ma biciklis futárként dolgozik Amszterdamban - tudtuk meg a történésztől.)

Nem voltak ellenzékiek a drogosok

Az [origo]-nak nyilatkozó levéltáros megemlítette, hogy a drogosok ellen kezdetben politikai ügyekben is nyomoztak, igyekeztek ellenzékiséget rájuk bizonyítani, vagy szélsőjobbodali propagandát kimutatni, de ez amúgy nem volt jellemző a Kádár-kor függőire. Egyes értelmiségi csoportok, így az elsősorban "füvező" művészek körében lehetett azért beszélni ugyanakkor valamiféle ellenzékiségről.

Több kutató, szakember kezdett ekkoriban foglalkozni a kábítószerfüggők helyzetének javításával, kezelésükkel. Grezsa Ferenc orvos-pszichiáter Szegeden kezdett neki a munkának, Gerevich József művészetterápiát alkalmazott, és a református egyház kötelékében Topolánszky Ákos látott hozzá a munkához. Mindannyian ma is aktívak, és jelentős hatást gyakoroltak a rendszerváltás óta a drogpolitikára.

Megbukott a BM fellépése a kábítószerek ellen

Végül a BM 1985-ben gyakorlatilag beismerte, hogy megbukott a kábítószerek elleni fellépése. Innentől kezdve a sajtóban is megengedték, hogy az újságírók foglalkozzanak a drogtémával. 1987-ben Maradj köztünk címmel rockfesztivált rendeztek a kábítószerezés ellen. Ekkoriban már elő-előfordult, hogy a határon egy-egy arab kábítószercsempészt elfogtak. Különösen Hegyeshalomnál volt ez gyakoribb eset, de az ország amúgy mentes maradt a nagyobb arányú nemzetközi drogkereskedelemtől.

Közben a rendőrség felvilágosító-megelőző kampányt kezdett az iskolákban, illetve a fiatalok körében. Módszerük nem volt túl hatékony, a megfélemlítésen és az elrettentésen alapuló drogprevenció nem szorította vissza a kábítószer-használatot.

Végül a Kádár-kori drogpolitika csődjét az mutatta, hogy - amint az Kisgyörgy Éva és Peller László kutatásaiból kiderült - az 1970-es évek elején 150-200, az 1980-as évek elején 10 ezer, az 1980-as évek közepén pedig körülbelül 30 ezer fő volt azok száma, akik kipróbálták a drogot Magyarországon.

A fordulópontot azonban nem a rendszerváltás éve jelentette a kábítószerfronton. Tóth Eszter Zsófia szerint 1993-tól változott meg döntően a helyzet, ekkortól kezdtek tömegesen beáramlani a nyugati kábítószerek hazánkba. Elsősorban a heroin megjelenése okozott problémát, de az amfetaminszármazékok használatának kezdete is ide nyúlik vissza. (A teljes képhez hozzátartozik, hogy már jó tíz évvel korábban is létezett intravénás droghasználat Magyarországon, amelyhez mákból készített ópiumot használtak).

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A rendszerváltás után jelentek meg nagy tömegben az intravénás drogok