A novemberben DVD-n megjelent képes-zenés kiadvány Magyarország természeti szépségeinek és épített értékeinek éjszakai arcát mutatja be, az égbolttal, csillagokkal, égitestekkel együtt.

A hazai tájak felett a Tejutat, a csillagképeket, a Nap és a Hold mozgását láthatjuk, modern fotótechnikával, gyorsított felvételekkel és panorámaképekkel. A filmhez írt zene magyar népdalokra épül.

 

 

További ízelítőül néhány jellemző mozzanat a filmből:

2012 márciusában a Jupiter-Hold-Vénusz együttállásában gyönyörködhettünk: a főváros pesti rakpartjáról szemlélve az égi hármas éppen a Budavári Palota felett tért nyugovóra, amelyet a harminc képből álló sorozatfelvétel is jól szemléltet.

Forrás: Ladányi Tamás

A téli hónapok fátyolfelhőzete látványos halójelenséget produkált, amelyet országszerte megfigyelhettünk; a Hold által kirajzolt 22 fokos sugarú égi körív kulisszájaként a veszprémi vár szolgált a fagyos februári éjszakán.

Forrás: Ladányi Tamás

A Hortobágyi Nemzeti Parkban európai viszonylatban is szép, csillagos égbolt fogadja a látogatót. A fényszennyezés hatása kevésbé érvényesül ezen a területen, így teljes egészében megcsodálhatjuk a Tejút hömpölygő folyamát a világ egyetlen négygémű kútja felett.

Forrás: Ladányi Tamás

A Balaton megunhatatlan élményei közé tartoznak a varázslatos hangulatú naplementék. A képen a Nap korongja a Badacsony sziluettje mögött bukik a horizont alá.

Forrás: Ladányi Tamás

 

Forrás: Ladányi Tamás

 

"Ajánlom ezt a DVD-t mindazoknak, akik már elfelejtették, vagy talán még sosem látták, milyen is a csillagos égbolt hazánk felett, hogy kel és nyugszik a Nap, milyen a telehold látványa. Tegyenek fel egy fülhallgatót, és akkor a vizuális élmény mellett az akusztika is segít a varázslatos pillanatok élvezetében." Dr. Juhász Árpád

A kiadvány Ladányi Tamás asztrofotós és Kövi Szabolcs fuvolaművész közös alkotása.

További információ a kiadványról itt olvasható.