Privát űrhajókat indítanak a Holdra

2012.12.04. 10:03

Nagy bejelentésre készül csütörtökön egy napokban felbukkant űrkutatással foglalkozó cég: kereskedelmi űrhajót akarnak indítani a Holdra.

Hetek óta terjednek pletykák a Holdra való visszatérésről, és december 6-án végre fellibben a fátyol a titkos űrutazásról. A korábban ismeretlen Golden Spike Company ugyanis ekkor tart sajtótájékoztatót Washingtonban a kereskedelmi holdutazás jövőjéről.

A Golden Spike elnevezés utalás az aranyszegre, amelyet utolsóként vertek bele az amerikai transzkontinentális vasút sínjébe 1869-ben. A Coloradoba bejegyzett céget Alan Stern planetológus és repülőmérnök vezeti, aki a NASA New Horizons Plútó-kutató programjának szakembere, valamint a Google Lunar X Prize versenyen induló Moon Express csapatának vezető kutatója. (A verseny célja, hogy elősegítse a következő Holdra lépést  a magánszektor oldala felől, ezért 30 millió dolláros keretből megjutalmazzák az első magáncégeket, melyek sikeresen elérik a Hold felszínét.)

A csütörtöki eseményen bemutatják majd a cég csapatát, a program felépítését, valamint az üzleti modellt is. Vélhetően dollármilliárdokra lesz szükség az utazás finanszírozásához. A szóbeszédek már Warren Buffet-t és Richard Bransont is hírbe hozták, mint lehetséget támogatót, de ezeket cáfolták. Az utazáshoz a cégnek valószínűleg szüksége lesz a SpaceX saját fejlesztésű rakétáira is, de a SpaceX egyelőre nem nyilatkozott.