Megoldódott a fáraó halálának rejtélye

Vágólapra másolva!
Az egyiptomi fáraó meggyilkolásával a saját fiát vádolták, akit végül vagy megfojtottak, vagy öngyilkosságra kényszerítettek. Az összeesküvők ellen lefolytatott per bíráit a vádlott háremhölgyek csábították el, a bírák füle és orra bánta ezt.
Vágólapra másolva!

Több mint egy évszázada próbálják az egyiptológusok megfejteni, hogy miként hunyt el III. Ramszesz fáraó. A rejtélyes haláleset a Science folyóirat hírportálja szerint Kr. e. 1155-ben történt, de más források ezt az eseményt Kr. e. 1156-ra teszik, sőt Kákosy László magyar egyiptológus szerint cask 1151-ig élt III. Ramszesz. Az eset különlegessége, hogy fennmaradt egy per anyaga, amelyet az állítólagos merénylő(k) ellen folytattak le. A fennmaradt szöveget az úgynevezett Torinói Jogi Papirusz tartalmazza.

Államcsíny

A feltevések szerint egy véres államcsíny során ölték meg a fáraót. Mostanáig kétséges volt azonban, hogy egyáltalán így történt-e a dolog, és ha igen, akkor ki irányította az összeesküvőket. A BMJ (British Medical Journal) nevű folyóiratban most megjelent friss tanulmány szerint a fáraó torkát elvágták, és az összeesküvők egyik vezetőjét, Ramszesz fiát, Pentawert utóbb megfojtották.

Forrás: Wikipedia
III. Ramszesz fáraó

A kutatók azután jutottak erre a következtetésre, hogy tanulmányozták a Deir-el-Bahari környékén talált leleteket. Két múmiát vizsgáltak CT-vel és a DNS-üket is elemezték. Az egyik múmia Ramszeszé volt, a másik pedig egy eddig nem azonosított, 20 év körüli fiatalemberé, akit Ramszesszel együtt temettek el.

A fiatalemberről most kiderült, hogy Ramszesz egyik fia lehetett. Azt, hogy megfojtották, a túlságosan felfúvódott mellkas bizonyítja a kutatók szerint. Azt pedig, hogy a fiú lehetett az egyik merénylő, az támasztja alá, hogy kecskebőrrel temették el. Ez az egyiptomiaknál tisztátalan dolognak számított, vagyis vélhetően a kecskebőrrel akarták megalázni a merénylők egyikét.

Az első sztrájk

III. Ramszesz uralma társadalmi és politikai konfliktusokkal teli volt. Amint azt Kákosy László írta, a fáraó idején bukkant fel az első "történelmileg is megfogható sztrájkmozgalom, amit ismerünk". Kákosy Az ókori Egyiptom története és kultúrája című művében ehhez hozzátette: hasonló jelenségek ismertek lehettek Mezopotámiában is, hiszen az egyik sumer epikus költemény "az istenek sztrájkjáról" beszél.

Egyiptomban a sztrájk azt jelentette, hogy a munkások elhagyták telepüket, behatoltak a régi királyok halotti templomainak körzetébe, majd ülősztrájkba kezdtek. Az éhség és a szomjúság hajtotta a zendülőket, akik valószínűleg nem kapták meg időben a természetbeni ellátmányukat, például a búzát.

Feleség és fiú az összeesküvők között

Kákosy szerint az egyre súlyosbodó gazdasági-politikai válság adott alapot egy a fáraó háreméből kiinduló összeesküvésre. A feltételezések szerint ugyanis a király egyik asszonya, Tiy a fiát, Pentawert akarta uralkodóvá tenni. Kákosy szerint jól szervezték meg az államcsínyt, amely "részben sikerült". A fáraó ugyanis meghalt, viszont végül az ellenpárt jutott hatalomra. Ezért fogták perbe a merénylőket, és ezt őrizte meg a Torinói Jogi Papirusz is.

Forrás: BMJ 2012;345:e8268
III. Ramszesz múmiája

Kákosy szerint az egyik főbűnös Pabakkamen udvaronc volt. Ő Tiy-jel és a többi háremhölggyel működött együtt. Pabakkamen további sorsa bizonytalan, csak annyit tudni, hogy elítélték, nagy valószínűséggel öngyilkosságra kényszerítették.

Pentawer sem járt jobban: az eddigi források szerint őt is elítélték, majd "hagyták, hogy ott (maradjon), s itt önmaga által halt meg". Vagyis a mostani, legfrissebb kutatás ellentmond az egyiptológusok szöveges forrásokon alapuló korábbi eredményeinek.

Elcsábították a bírákat a háremhölgyek

Az egyiptomi közállapotokra jellemző, hogy ekkoriban a bírákat az eljárás alá vont háremhölgyek elcsábították, megpróbálták tehát elérni az ítéletek enyhítését, módosítását, a felmentést. Végül ez is kiderült, így néhány bírának végül levágták az orrát és a fülét, másokat pedig öngyilkosságra kényszerítettek.

A vádak amúgy is elég zavarosak voltak: Pabakkamenéket például feketmágiával, rontó szándékkal készített viaszbábuk készítésével is gyanúsították.