Mélységek és magasságok éve volt 2012

A 2012-es év rekordokat döntő és igen látványos tudományos-technológiai teljesítményeket hozott: James Cameron filmrendező a földfelszín legnagyobb mélységeibe ereszkedett, míg Felix Baumgartner bázisugró a fellegekben járt. Mindkét vállalkozást hétéves tervezés előzte meg, és mindkettőt óriási médiafigyelem kísérte.

Kopár, mint a Hold

Egy légáteresztő pólóban és egy különleges nadrágban, a Deepsea Challenger nevű batiszkáfjával (mélytengeri tengeralattjáró) vágott neki a 10 898 méter mély Mariana-ároknak James Cameron március 26-án. A filmrendező 2 óra 36 perc alatt jutott le a földfelszín legmélyebb pontjának számító árok Challenger Deep nevű vidékére. Itt a tervezettnél rövidebb időt, hat helyett mindössze három órát töltött, a hidraulikus folyadék szivárgása miatt. Cameron a tengeralattjáróra szerelt robotkar segítségével a kőzetekből és a lent talált élőlényekből is hozott volna fel mintát, de a szivárgás miatt végül ez nem sikerült. A fenéken való mozgást segítő hajtóművek egy része is leállt, és csak körözni tudott, ezért döntött úgy, hogy hamarabb feljön. A felfelé vezető út mindössze 70 percig tartott.

Forrás: Mark Thiessen/National Geographic
A Deepsea Challenger

Cameron előtt mindössze két ember járt az árok fenekén: Jacques Piccard és Don Walsh 1960. január 23-án elsőként jutott le ide a Trieste tengeralattjáróval. "Semmit sem változott azóta, hogy lent jártál" - mondta Cameron Walshnak, miután kimászott a tengeralattjáróból. "Kerestem azokat a kis tengeri uborkákat, de kopár volt, mint a Hold" - mondta. Cameron halakat sem látott, csupán néhány úszó, rákszerű élőlénnyel találkozott. A merülést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy itt is ahhoz hasonlóan gazdag élővilágot várt, mint a korábbi, több ezer méter mély próbamerüléseknél, de alig látott valamit a szinte teljesen sík, egyenletes tengerfenéken kívül. A fenéken a teljes elszigeteltség kerítette hatalmába. "Olyan volt, mintha elhagytam volna a bolygót, és egy teljesen más világba érkeztem volna" - mondta.

A Mariana-árok mélyére vezető utazás jelentőségében ahhoz hasonlítható, mint amikor egy másik égitesten talajt ér egy űrszonda. Az 52 évvel ezelőtti első út óta ember nem járt a Föld legmélyebb pontján, és mindössze néhányszor sikerült ember nélküli tengeralattjárókkal lejutni.

Gigantikus rákok a tengerfenéken

A ma ismert legmélyebben élő halakat 7700 méteres mélységben filmezték le 2008-ban Japán partjainál, és az árok meghódításának egyik legizgalmasabb tudományos kérdése volt, hogy vajon milyen élőlények fordulnak elő 11 kilométer mélyen. Piccardék egyetlen halszerű lényt és egy rákot láttak, de a kutatók azt feltételezik, hogy a lent uralkodó nyomáson nem élhetnek gerincesek, mert úgy vélik, olyan körülmények között a kalcium csak oldott formában lehet jelen - vagyis a csontok feloldódnának.

Forrás: National Geographic
Kopár volt a tengerfenék

A Deepsea Challenge program merüléseinek első eredményeit 2012 decemberében hozták nyilvánosságra, de ezekből a Mariana-árok helyett még csak a Pápua Új-Guineához közeli, sekélyebb Új-Britanniai-árok élővilágáról derültek ki részletek. A 8221 méteres mélységbe végzett merülés során a kutatók szavaival élve gigantikus, 17 centiméteres felemáslábú rákokat találtak - ezekből korábban, a mélyebb vizekben csak 1-2 centiméteres példányokra bukkantak. A vizsgált területen rengeteg tengeri uborkát is találtak, köztük valószínűleg több új fajjal.

Nehezen akart összejönni a rekordugrás

Csak a hazatérésre tudott gondolni, mikor kivetette magát a 39 kilométeres magasságból, és semmit sem érzett a hangsebességből Felix Baumgartner osztrák pilóta, amikor október 14-én végrehajtotta világrekordokat megdöntő zuhanását. Az extrém sportoló az új-mexikói Roswellből egy hatalmas héliumballon segítségével jutott fel a sztratoszféra pereméig, ahonnan szabadesésben kiugrott az őt szállító kapszulából.

Forrás: balazsgardi.com/Red Bull Content Pool
Héliummal töltött ballon emelte magasba a kapszulát

Felix Baumgartner és a Red Bull csapata 2005-ben kezdték tervezni a sztratoszféraugrást. A programot 2010 őszén fel kellett függeszteni, majd az előkészületek 2012 év elején folytatódtak, és eredetileg augusztusra tervezték a rekorddöntést. A júliusi második tesztugrást követően azonban a pilótát szállító kapszula megsérült a landoláskor, ezért az eseményt októberre halasztották. Az október 9-re tervezett eseményt a szeles idő miatt az utolsó pillanatban lefújták, és már majdnem kicsúsztak abból az időszakból, amikor az új-mexikói Roswellben megfelelő az időjárás a felszálláshoz. A starthoz ugyanis speciális viszonyok kellettek: szinte teljes szélcsendre volt szükség a talaj feletti 200 méteres zónában, hogy a különleges anyagból készült ballon és a kapszula nehogy megsérüljön.

Kis híján meghiúsult

Az ugrást eredileg 36 576 méterről tervezték, és a célja nem pusztán a korábbi rekordok megdöntése volt, hanem tudományos megfigyelések elvégzése is. Ezek segítségével a jövőben lehetőség nyílhat újfajta életmentő módszerek kidolgozására bajba jutott pilóták és űrhajósok vagy akár űrturisták számára.

A pilóta végül 39 045 méter magasról ugrott, és 36 529 métert zuhant 4 perc 20 másodperc alatt. Zuhanás közben 1342,8 kilométer/órás sebességet (Mach 1,24) ért el, vagyis átlépte a hangsebességet. Az elrugaszkodást követő pillanatokban jól indult az ugrás, ám Baumgartner hamarosan pörögni kezdett. A szkafander miatt nem érzékelte a levegőt, ahhoz hasonlította az érzést, mintha valaki a víz érintése nélkül próbálna úszni. Volt egy ernyője, amivel megállíthatta volna a pörgést, de akkor le kellett volna mondani a rekordról, ezért inkább megpróbálta stabilizálni a helyzetét, és szerencsével járt.

Forrás: AFP/Red Bull Stratos/Jay Nemeth
A kiugrást követően hamarosan pörögni kezdett

Az ugrást megelőzően Baumgartner sisakjának fűtésével akadtak problémák. Ez azért jelentett volna gondot, mert ha útközben a sisak jegesedik, a pilóta nem lát semmit. Számítottak rá, hogy zuhanás közben pörögni fog, de ha ilyenkor nem lát, és nem tudja betájolni magát, lehet, hogy nem tudott volna kijönni a pörgésből. Hosszas egyeztetés után végül Baumgartner döntött úgy, hogy a problémák ellenére is ugrik, és nem is volt gond a fűtéssel. Ha a sisak miatt meggondolta volna magát, 2013-ra kellett volna halasztani az ugrást. A pilóta azonban így megdöntötte a legmagasabb ballonos repülés, illetve a legmagasabbról végrehajtott ugrás és a leggyorsabb szabadesés rekordját.

Madár, nem hal

James Cameron, miután februárban meghódította a Mariana-árkot, azt mondta, a következő célpontja a világűr lesz. Egy salzburgi interjún Baumgartner az [origo] kérdésére elmondta, hogy neki viszont esze ágában sincs a víz alá merülni. "Próbálkoztam párszor a búvárkodással, és utálom. Olyan ember vagyok, aki szereti a szabadságot, és a tény, hogy nem tudsz lélegezni, ijesztő. Ugyanez volt a baj a Red Bull Stratosszal is. Szeretem a szabadságot, és azért kezdtem ejtőernyőzni, mert úgy akarom érezni magam, mint egy madár. A nyomásálló ruha ahhoz hasonló, mint amikor a madarat beteszik egy kalitkába. Nagyjából ugyanez történik búvárkodás közben is. Szükséged van arra a sok felszerelésre, hogy lélegezni tudj, és annak a gondolata, hogy elfogy a levegő, és nem tudsz lélegezni, ijesztő. Ejtőernyőzés közben, ha valami rosszul is sül el, akkor is tudsz lélegezni. Tudsz reagálni. De ha nincs levegőd, akkor kiakadsz, és mindenki kiakad. Ez az oka annak, hogy sose lennék képes extrém dolgokra a víz alatt. Madár vagyok, nem hal."