Tíz ország királya lett a magyar uralkodó

Egy éve dolgozik a Szent Korona és a koronázások 1526 és 1916 közötti történetét vizsgáló, Pálffy Géza tudományos tanácsadó vezette "Lendület" kutatócsoport az Akadémián. Munkájuk eredményeként már ismerünk olyan koronázási szertartást, amelyet akár újra meg lehetne rendezni, olyan sok korabeli tárgyat és az eseményeket leíró dokumentumot sikerült azonosítani.

2013 áprilisa óta az Esterházyak ausztriai Fraknó várában (ma Forchtenstein Burgenlandban) három különleges, szépen restaurált zászló látható. Az egyiken a maival egyező magyar címer, a másikon a maihoz nagyon hasonlító horvát, a harmadikon pedig Szerbia 17. századból ismert címere látható. Mindhárom zászló az adott ország legrégebbi koronázási zászlaja, ráadásul mindhárom lobogót az Esterházy-család egy tagja vitte három különböző koronázás alkalmával.

A fiktív és a valóságos birodalom zászlai

Kevéssé ismert tény, hogy a magyar király megkoronázása nem csupán Magyarország, hanem rögtön tíz ország vezetőjévé tette a frissen trónra lépő uralkodót. A Magyar Korona országai között voltak olyan országok, amelyek fölött tényleges joghatóságot gyakorolt a magyar király (Horvátország, Szlavónia), és voltak olyanok is, amelyek csupán a középkorból megmaradt igényként szerepeltek a magyar uralkodó címei között (Szerbia, Bulgária, Lodoméria stb.).

II. Ferdinánd 1618. évi koronázásának előkészítő dokumentumai nem bíztak semmit a véletlenre: pontosan meghatározták a tíz ország zászlajának küllemét és minden egyes zászlóvivőt is megneveztek. A tíz ország a képen látható sorrendben: Magyarország, Bosznia (Ráma), Dalmácia, Szerbia, Horvátország, Galícia, Szlavónia, Lodoméria, Kumánia és Bulgária. Magyarország zászlaja felett Esterházy Miklós neve olvasható Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára/ Czikkelyné Nagy Erika

A 16. század folyamán alakult ki az a szokás, hogy a koronázási szertartás alkalmával az uralkodó előtt haladó magyar urak vitték a tíz ország zászlaját. A szokás kialakulása összefüggött a mohácsi csatavesztés utáni hanyatlással: a zászlók és az országok listáját összeállító magyar világi és egyházi urak így akarták kifejezni az ország egykori nagyságát a fényesebb idők elmúltával is.

A zászlók hordozása egyébként jól szolgálta a Habsburg-dinasztia érdekeit is. A tíz ország zászlaja - több ettől eltérő variáció után - II. Rudolf 1572. évi pozsonyi ceremóniáján bukkant föl először a koronázási szertartások történetében. A Habsburgok ezzel is ki tudták fejezni azt, hogy a magyar trón megszerzése nem csupán egy, hanem rögtön tíz ország, azaz egyfajta "magyar birodalom" fölött jelentett uralmat.

A koronázás után hazavihették

A tíz zászlót minden koronázás alkalmával a magyar arisztokrácia egy-egy jeles képviselője vitte. Ez nagy megtiszteltetés volt, és gyakran jelentős politikusi karrier kezdete is: Esterházy Miklós életében például meghatározó esemény volt, hogy 1618-ban, II. Ferdinánd koronázásán ő vihette a Magyarországot jelképező lobogót, hiszen másnap már királyi udvarmesterré nevezték ki, később pedig nádor lett, és évszázadokra megalapozta az Esterházy-család nagyságát.

A legrégebbi magyar koronázási országzászló napjainkban Fraknó várában látható, ezt a zászlót vitte Esterházy Miklós 1618-ban II. Ferdinánd pozsonyi koronázásán. A kék tafota anyagú, fecskefarkú és arany lángnyelvekkel díszített lobogón a Szent Koronával ékesített magyar címer látható, a maival szinte pontosan megegyező formában. A címer fölött a Magyar Királyság felirat (latinul), alatta az 1618-as évszám Forrás: Esterházy Privatstiftung, Eisenstadt

Jól jelzi a zászlóvivők megbecsültségét, hogy a koronázás után megengedték nekik, hogy hazavigyék emlékbe és gondosan megőrizzék az általuk vitt zászlót. Így tett Esterházy Miklós is: az általa 1618-ban magasba emelt magyar lobogó - a mai napig fennmaradt legrégebbi koronázási zászlóként - látható az Esterházy-család fraknói várában. A másik két kiállított zászlót - a horvátot és a szerbet - szintén az Esterházy-család egy-egy tagja vitte IV. Ferdinánd 1647. évi és I. Lipót 1655. évi koronázásán.

A szerb zászlót I. Lipót 1655. évi koronázásán használták, Esterházy Pál, később nádor és birodalmi herceg vitte az uralkodó előtt. Érdemes megfigyelni az azonosságot az 1618. évi tervek és az 1655-ben használt változat között Forrás: Esterházy Privatstiftung, Eisenstadt

Mivel a zászlókat a zászlóvivők hazavihették, minden alkalommal újat kellett készíteni belőlük. Pálffy Géza kutatásai során II. Ferdinánd koronázásának dokumentumai között a Magyar Nemzeti Levéltárban bukkant rá arra az iratra, amelyben meghatározták a tíz zászló pontos kinézetét. A zászlók hagyományának erejét jelzi, hogy a koronázási lobogók csaknem azonos formában szerepeltek majdnem háromszáz évvel később, az utolsó koronázás alkalmával is 1916-ban.

Újra megrendezhetnénk I. Ferenc koronázását

A "Lendület" kutatócsoport működésének első évében a zászlókon kívül további érdekes tárgyi és írásos emléket tárt föl. A tárgyi emlékek között sikerült azonosítani például azt a koronázási pálcát, amelyet I. Ferenc 1792. évi koronázása alkalmával vitt a kezében a magyar királyi udvarmester. Pálffy Géza az Origónak elmondta: a kutatások eredményeként megállapítható, hogy I. Ferenc budai koronázását majdnem meg tudnánk újra rendezni, hiszen a kutatás során a koronázáskor használt tárgyak jelentős részét sikerült azonosítani. A koronázási pálcát egyébként hamarosan a magyar nagyközönség is láthatja: egy aukción a magyar állam tulajdonába került.

I. Lipót magyar király pozsonyi koronázása a Szent Márton-dómban a koronázási országzászlókkal Forrás: Pálffy Géza

Az írásos dokumentumok között kiemelkedően fontosak a koronázási szertartások leírásai: Az első pozsonyi koronázásnak, Miksa király 1563. évi szertartásának a "forgatókönyve" például több forrás alapján teljességgel rekonstruálható. A különböző nézőpontok érdekes lehetőségeit kínálják a kutatók által összegyűjtött követjelentések, így hamarosan megismerhetjük, hogyan láthatták például a spanyol és itáliai követek a 17. századi soproni és pozsonyi koronázásokat.

Az írásos dokumentumok közül kiemelkedik Révay Péter 17. századi koronaőr munkája: a Szent Korona első részletes leírását tartalmazó, latin nyelvű munka bővebb változatának (1659) első magyar nyelvű fordítása is a kutatás keretei között készül el.