Veszély esetén a zöldborsó-levéltetű ledobja magát arról a levélről, amelyen táplálkozott, és szabadesésben zuhan a következőig, amelyre mindig lábbal lefelé érkezik. Ez a teljesítmény felkeltette a repülőtervező mérnökök figyelmét is.

A jelentéktelen külsejű, pár milliméteres, zöld színű zöldborsó-levéltetű (Acyrthosiphon pisum) sokáig csak a növénytermesztőket érdekelte, mert ez a rovar nagy károkat okoz a veteményeskertekben. A rovar azonban egy rendkívüli képességgel büszkélkedhet. A levélről leeső vagy magát ledobó tetű mindig lábbal lefelé érkezik az alatta lévő növényi részre, és ragadós lábainak hála, az esetek többségében sikerül ott megkapaszkodnia, így rendszerint nem pottyan a számára veszedelmes talajra.

Ráadásul ezt a mutatványt annak ellenére sikerül végrehajtania, hogy a kolóniában élő egyedek zöme szárnyatlan, és nincs semmi olyan testfelszíni képződménye, amely zuhanás közben a helyes irányba fordítaná. A nagysebességű videofelvételek azt mutatják, hogy a testüket és a lábaikat különleges helyzetben tartják, s ez teszi lehetővé, hogy passzívan megforduljanak, majd a jó irányban (lábbal a talaj felé) maradjanak.

"Az állatok bámulatos feladatok végrehajtására képesek, hogy maximalizálják a túlélési esélyüket" - mondta Gal Ribak, Technion-Israel Műszaki Egyetem repülőtervező mérnöki tanszékének kutatója. "Rengeteg adat szól a biomechanikai, fiziológiai és viselkedésbeli alkalmazkodásról, de az összehasonlító biomechanika azt mondja, hogy az élőlények éppoly jól kihasználják a fizika törvényeit is.

 

 

A viselkedést először Moshe Gish és Moshe Inbar figyelte meg a Hafai Egyetemen. Gish a levéltetveknek a növényevő emlősök leheletére adott lepottyanó viselkedését tanulmányozta, amikor észrevette, hogy a rovarok - nagyon rövid ideig tartó - zuhanása alatt csak a hátukat látja. Ez arra utalt, hogy a levéltetvek csaknem mindig "talpra" esnek. Gyanúja megerősítéséhez Gish vékony piros porréteggel bevont kartonpapírra ejtette a tetveket. Valóban majdnem mindegyik levéltetűnek a hasoldalán volt egy piros folt.

A kutatók felkérték a biomechanikai kutatásokkal foglalkozó Ribakot és egy repülőtervező mérnököt, Daniel Weihset, hogy vizsgálják meg alaposabban a jelenséget. Ők több száz film megtekintése után megállapították, hogy a levéltetvek az esetek 96 százalékában a lábukon landolnak. Eredményeiket a Current Biology legújabb számában tették közzé.

"Ebben az a zavarba ejtő, hogy a levéltetvek látszólag nem sokat tesznek a hasra fordulás érdekében" - mondta Ribak. "Testhelyzetük meglehetősen állandó marad az egész esés alatt."

 

 

A matematikai modellek kimutatták, hogy a tetvek testfüggelékein fellépő légellenállás fordítja meg a testüket a zuhanás közben, függetlenül a kiinduló orientációtól. "Ezt az aerodinamikai szakemberek úgy hívják, hogy statikus hosszirányú stabilitás, és ez egyike azon dolgoknak, amelyet egy repülőtervező mérnöknek figyelembe kell vennie a gépek tervezésekor" - mondta Ribak.