Vágólapra másolva!
Rövidesen élesben tesztelik az űrrepülőgépek kisebb és hatékonyabb utódját. A Dream Chaser nevű gépet ugyanaz a női tulajdonban lévő cég fejleszti, amely az égi darut készítette a Curiosityhez. A Dream Chaser legmeglepőbb tulajdonsága, hogy a látszat ellenére nincsenek szárnyai.
Vágólapra másolva!

A Sierra Nevada Corporation (SNC) cégnél épülő Dream Chaser (Álomvadász) tulajdonképpen a három évtizeden át használt amerikai űrrepülőgépek (Space Shuttle) kisebb és hatékonyabb változata. Akárcsak a Shuttle, ez is 7 űrhajós szállítására lesz alkalmas, azonban hiányzik belőle a hatalmas rakodótér. Hossza mindössze 9 méter, szárnyainak fesztávolsága pedig 7 méter (szemben a Shuttle 37 méteres hosszával és 24 méteres fesztávolságával).

Forrás: Sierra Nevada Corporation
A gép a törzs hátsó végén kialakított dokkolóegységgel kapcsolódhat majd a Nemzetközi Űrállomáshoz

Nincs szárnya

Fontos különbség az is, hogy a Dream Chaser - kisebb, 11,3 tonnás tömegének köszönhetően - egy Atlas-V hordozórakétával is Föld körüli pályára állítható. Küldetése végeztével a Dream Chaser is repülőgépként, közönséges kifutópályára száll le (szemben a többi magánfejlesztésű - kapszula rendszerű - űrhajóval). Az űrhajósok a Földön a törzs tetején, középen kialakított ajtón keresztül tudnak ki- és beszállni, míg a dokkolóegység és az átjáró az űrállomás felé a törzs végében, középen kapott helyet.

Az üzemanyagtartályok a törzs hátsó része mellett, kétoldalt kaptak helyet, ezek végében helyezkednek el a hajtóművek. A gép legérdekesebb tulajdonsága, hogy a törzs olyan aerodinamikai kialakítású, hogy siklórepülés közben felhajtóerő ébred rajta. Ez szükségtelenné teszi a szárnyak használatát. Ami a képeken a gép szárnyának látszik, az valójában csak a repülés stabilizálását szolgálja. A gép hővédő burkolatát a NASA Ames Kutatóközpontjában fejlesztették. Több repülést is kibír, és akkor sem csempénként, hanem nagyobb táblákban lehet cserélni.

Forrás: Sierra Nevada Corporation

Utasokat is szállíthat

A Dream Chaser fejlesztésének fő célja, hogy a NASA részére megbízható, kereskedelmi alapon üzemeltethető szállítóeszközt biztosítson a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kiszolgálására. A gép űrhajósok és rakomány oda-vissza szállítására egyaránt alkalmas lesz, legkorábban 2017-től. A gép akár több hónapig is a világűrben maradhat, így önálló mini-űrállomásként - szintén kereskedelmi alapon - már kormányzati szervek és cégek rendelkezésére bocsátható. Végül, de nem utolsósorban, a fejlesztők az űrturizmus piacán is látnak lehetőségeket a gép hasznosítására.

Landolási próba élesben

A fejlesztés alatt lévő gép eddig még csak helikopterre függesztve járt a levegőben. Hat-nyolc héten belül azonban 3600 méter magasban szabadon engedik, és egyelőre pilóta nélkül repülőgépként leszáll a NASA Dryden Űrközpont kaliforniai leszállópályájára.

Szemben a többi magán fejlesztésű "félig-űrrepülőgéppel" a Dream Chaser nem űrugrásokat, hanem valódi, orbitális űrrepüléseket fog végrehajtani.

Forrás: Sierra Nevada Corporation
A helikopterre függesztett űrrepülőgép az egyik korábbi, még nem önálló próbarepülés közben

Magánűrhajók toplistája

A Space.com űrportál még tavaly közreadta a magánfejlesztésű űrhajók Top 10 listáját. A Dream Chaser nemcsak bekerült a listára, hanem az előkelő harmadik helyet szerezte meg. Az űrkutatási hírportál kiemeli, hogy a gép fejlesztése az 1980-as években a NASA által HL-20 kódnéven készített koncepción alapul. Más források emlékeztetnek rá, hogy az 1980-as években az oroszok is kísérleteztek hasonló jellegű űrrepülőgépekkel, az ő fejlesztéseik sem jutottak el azonban a megvalósulásig. A space.com kiemeli, hogy a Sierra Nevada Corporation a NASA magán-űrhajók fejlesztésének támogatására indított CCDev (Commercial Crew Development programja keretében több mint 100 millió dollár állami támogatást kapott. Más források eltérő összegekről számolnak be, de a NASA támogatás ténye bizonyos.

Érdemes megemlíteni, hogy a space.com tízes listájának élére a Space-X cég Dragon űrhajója került, amelynek teherszállító változata tavaly már járt az ISS-nél. Második lett a Boeing CST-100 űrhajója, amelyik a tervek szerint 2016-tól kezdheti az ISS kiszolgálását. Minden bizonnyal nemcsak ezekkel, hanem a dobogóról lecsúszott fejlesztésekkel is egyre gyakrabban találkozunk az elkövetkező években.

Forrás: Sierra Nevada Corporation
A Dream Chaser rakétahajtóművének próbája az SNC kaliforniai telepén

Az égi darut is ők csinálták

Az SNC 1963-ben alapított elektronikai cég, fő területük a mikroműholdak, az energetika, a távgyógyászat és a nanotechnológia. Az SNC mintegy 2500 alkalmazottja a cégnek az USA 17 államában működő 32 telephelyén dolgozik. Űr-részlege az SNC Space Systems. Az SNC-nek több mint 25 éves tapasztalata van az űreszközök építésében, eddig több mint 400 űreszközhöz mintegy 4000 különböző alkatrészt, részegységet szállítottak.

Egyik legújabb és legérdekesebb fejlesztésük a NASA Curiosity űrszondáját tavaly nyáron a Marsra leszállító, újszerű égi daru elkészítése volt. A cég idén januárban jelentette be, hogy a Dream Chaser fejlesztésébe a korábbi amerikai űrrepülőgép-programban is részt vevő Lockheed Martin Space Systems céget is bevonják. Az SNC évek óta az első helyen áll az Egyesült Államokban a női tulajdonosú szövetségi beszállítói cégek közel 26 ezres listáján.

Forrás: Sierra Nevada Corporation
Az indításra kész Dream Chaser az Atlas-V hordozórakéta orrán - egyelőre még természetesen csak rajzon

Forrás: Sierra Nevada Corporation
Küldetése végeztével a Dream Chaser repülőgépként, közönséges kifutópályára száll le