Négy évszázad után megoldódott az átszúrt koponyájú magyar nemest ábrázoló tiroli festmény rejtélye - számolt be honlapján az osztrák rádió (ORF).

Az arckép az innsbruscki Ambras-kastély képtárában található már négyszáz éve. A nemes, akit Gregor Baci (Baci Gergely) néven említ a kép felirata, vélhetően egy lovagi tornán szerezte a súlyos sérülést. A lándzsa az egyik szemén hatolt be, és a tarkójánál jött ki. A krónikák szerint állítólag még egy évig élt sebesülése után a lándzsadarabbal a fejében, a festmény is így ábrázolja őt.

Háromdimenziós modellel vizsgálták a krónikát

Most az orvostudomány is alátámasztotta, amit eddig sokan legendának tartottak: a középkori nemes akár egy évig is élhetett sérülésével. A múzeumlátogatók közül sokan - köztük orvosok is - kételkedtek abban, hogy Baci hihetetlen esete valóban megtörténhetett. Innen jött az ötlet, hogy tudományos elemzésnek vessék alá a kérdést - mondta el az ORF-nek Katharina Seidl, a képtár igazgatója.

Forrás: Wikipedia Commons
A Gregor Baciról (Baci Gergely) született festmény

A történészek az Innsbrucki Egyetemi Klinika radiológiai szakértőihez fordultak segítségért. A klinikán már évek óta készítenek háromdimenziós műanyag modelleket koponyaműtétek előtt, hogy az operáció lefolyását előre modellezzék. Az egyik páciens háromdimenziós adatait összevetették a kétdimenziós festménnyel, és arra az eredményre jutottak, hogy Baci Gergely valóban túlélhette a sérülést.

Megúszhatta a szúrást a nemes

"A fegyver a legkisebb ellenállás útját keresve a csont és az agy között haladt el. Ha az agyat a fertőzésektől védő agyhártya nem sérül, akkor tovább lehet élni egy ilyen sérüléssel, márpedig annak idején a fegyvereket ólmot és más toxikus anyagokat tartalmazó festékekkel kenték be, amelyek antibakteriális hatásúak volt. A nemesember végül fertőzésbe halt bele, de annak elhatalmasodásához hosszabb idő kellett" - mondta Wilhelm Eisner, a klinika orvosa.