Szemet műtöttek vak ebihalakra

Vágólapra másolva!
A farkukra ültetett szemmel látnak korábban vak ebihalak. Az áthelyzett szemek idegi kapcsolatokat alakítottak ki a gerincvelővel.
Vágólapra másolva!

Dél-afrikai karmosbékák ebihalainak szemgolyóját ültették át az ebihalak farkára a Tufts Egyetem kutatói. A szemek az agytól való nagy távolság ellenére is képesek voltak bizonyos szintű látásra.

Korábban is műtöttek már szokatlan helyekre békaszemeket, 2003-ban például a fej különböző pontjaira végeztek beültetést. Az érzékszervek idegi kapcsolatot építettek ki az aggyal, de azt a kutatók már nem tudták megállapítani, hogy látnak-e velük.

Szem az ebihal farkán Forrás: Livescience.com/D. Blackiston and M. Levin

A fejlődésbiológusok most új módszert dolgoztak a beültetett szerv működésének tesztelésére. Az ebihalakat egyesével petricsészékbe helyezték, melyeket kék és piros fénnyel is meg tudtak világítani. Piros fény alatt az ebihalak lassan úszkáltak, míg kék fénynél sokkal gyorsabban mozogtak. Rájöttek azonban, hogy a vak ebihalak is reagálnak a fényre.

Ezért a petricsészék egyik felét pirosra, másik felét kékre festették, és ha az ebihal a piros félbe úszott, kisebb áramütést szenvedett. A vak ebihalak nem voltak képesek elkerülni az áramütést. Ezzel szemben az átültetett szemmel rendelkező állatok 10 százaléka megtanulta elkerülni a piros térfelet, míg az ép szemekkel rendelkező ebihalaknál ez az arány 40% volt. A szakemberek később megállapították, hogy csak azok az átültetett szemű ebihalak láttak bármit is a környezetükből, amelyeknél a szemgolyó idegi kapcsolatot épített ki a gerincvelővel. A kutatók eredményeiket a Journal of Experimental Biology folyóiratban publikálták.

Az eredmények segíthetnek megérteni, hogyan kapcsolódnak az átültetett szövetek a fogadó fél idegrendszeréhez. Továbbá azért különösen jelentősek, mert igazolják, hogy egy nem természetes helyre átültetett érzékszerv is funkcionálhat.